Megújul a miskolctapolcai csónakázótó és a sétányok is

Hamarosan rózsagyűjteményt is csodálhatunk a parkosítás során. Teljesen megújul a miskolctapolcai csónakázótó környezete, valamint a barlangfürdőhöz vezető Barabits sétány és az azt övező zöldfelületek. Arról, hogy a város egyik fontos turisztikai desztinációjának számító Miskolctapolcát az önkormányzat fejleszteni kívánja, többször is írtunk már, mostanra azonban a terveket is véglegesítették, és már a beruházás kivitelezőjét keresik. Az uniós és kormányzati forrásokból megvalósuló beruházás során teljesen újjáépítik a Barabits sétányt, amelynek mentén korszerű pavilonokat is kialakítanak, ezek a jövőben vendéglátó és kereskedelmi funkciót láthatnak el. A projekt során fontos elvárás volt az is,…

Tovább olvasom

Közel a teljes megújulás a most is gyönyörű miskolctapolcai parkban

Érkeznek a pavilonok és a tanösvény is. Komoly ráncfelvarráson esik át a népszerű üdülőhely mindenki által kedvelt parkja. A tervek szerint az egész sétány térkőburkolatot kap, a költségeket pedig uniós forrásból fedezik. Akadálymentes sétányok, napozóágyak a Csónakázó-tó körül, különleges rózsaágyás és organikus kert – kuriózumokkal teli parkot hozhat létre a Miskolctapolca Barlangfürdő mellett a nyertes pályázó. A miskolctapolcai őspark és a hozzá tartozó Csónakázó-tó felújításának kivitelezőjét keresi a miskolci önkormányzat. A különleges terveket a Lépték-Terv Tájépítész Iroda Kft. készítette. A költségeket uniós forrásból fedezik – derül ki az Európai Közbeszerzési Értesítőből.   Megújuló…

Tovább olvasom

Nagy balhé volt Siófokon, negyven rendőr kellett az indulatok megfékezéséhez – videó

Nem először kerül főszerepbe a partközeli sétány, többen ismét nem bírtak magukkal. Hat esetben kellett intézkedniük Siófokon a rendőröknek ezen a hétvégén garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Egy alkalommal negyven rendőrre volt szükség ahhoz, hogy megfékezzék az indulatokat – közölte a rendőrség. Pénteken egy dühös férfi rugdalta meg egy gépjármű szélvédőjét egy forgalmas gyorsétterem előtt, amely a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltett. Szombaton, a belvárosban egy közlekedési affér miatt késsel fenyegetőzött két férfi, ami végül verekedésbe torkollott. A Petőfi sétányon pedig egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt.…

Tovább olvasom