Több mint 9,7 millió forint gyűlt össze egy hónap alatt a Miskolci Nemzeti Színház rezsiköltségeire. Béres Attila köszönetet mondott annak a közel százötven adományozónak, akik segítségével jövő év januárjában már biztosan működhet tovább a Miskolci Nemzeti Színház. Az adományozók hozzájárulását a Nagyszínház földszinti előcsarnokában található dicsőségfalon, saját névtáblával köszöni meg a teátrum. – Egy városban a város lelke – Miskolc esetében ez hatványozottan igaz – a színház. Ha egy kis csónakban utazunk, és az óceán kellős közepén találjuk magunkat, tele vagyunk arannyal, és valahogy túl akarunk élni, akkor az ember nyilván…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Idén is november utolsó vasárnapjától jár a miskolci adventi villamos
Egészen január elejéig láthatjuk majd a többször is Európa legszebbjének választott villamost a borsodi megyeszékhelyen. Mint a Borsod Online írja, már zajlanak az előkészületek a miskolci adventi villamos kapcsán az MVK Zrt.-nél. Tavaly kívül mézeskalács házikó alakját öltötte, belül fénylő arany díszítést kapott a villamos, s az idei évre is ez a diszítés marad a szerelvényen. Ennek ellenére néhány apróbb hibát ki kellett javítani, de mostanra elvégezték a szerelvény műszaki karbantartását, és átvizsgálták az elektronikai egységeket. A szokásoknak megfelelően a miskolci ünnepi villamos menetrendszerinti járatként közlekedik november 27-e és január…
Tovább olvasomFolyamatos a rágcsálóirtás Miskolcon
Miskolcon a közterületeken történő kártevők elleni védekezést két ütemben végzik a szakemberek főirtásokkal. A rágcsáló kártevők, patkányok és egerek elleni védekezés ősszel szeptember 1-től november 15-ig, tavasszal pedig április 1. és június 30. közötti időszakban tart. Az őszi főirtás után azonban a téli időszakban sem szűnik meg a rágcsálóirtás: folyamatos marad a bejelentett közterületek felmérése és a szükséges rágcsálóirtás, valamint a patkányfertőzött gócpontokon is kihelyezik az írtószereket. Ilyen terület például a Selyemrét, a Tetemvár, a Bábonyibérc, az Avas, és a számozott utcák. Ezeknek a területeknek, közterületeknek azért fontos a figyelemmel kísérése…
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön gyenge esővel indul a reggel, Túlnyomóan felhős, borult időre számíthatunk, mérsékelt nyugati széllel. Hajnalra többfelé képződhet pára, köd. Reggel 7-8 fokot mérhetünk, a kora délutáni órákban 5-13 fok várható. Csütörtökön még hidegfronti hatásra számíthatunk. A frontérzékenyeknél fejfájás, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Ma őket ünnepeljük Névnap Gergő, Hortenzia, Brunhilda, Brünhild, Dienes, Ében, Ede, Gergely, Gergő, Gertrúd, Györe, György, Györk, Györke, Hilda, Hilka, Ildikó, Salómé, Szalóme, Trudi, Viki, Viktória, Zágon, Zakeus, Zekő A Gergő eredete és jelentése A Gergely becézéséből önállósult név, aminek latin megfelelője a Gregorius férfinévből származik. Jelentése: éber,…
Tovább olvasomIsmét lilába borul az Avasi kilátó
A koraszülöttek világnapján lila fénybe borul az avasi kilátó – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza. November 17-e a koraszülöttek világnapja. Ilyenkor a világ nagyvárosainak egy-egy szimbolikus épületét lila fénnyel világítják ki. A kezdeményezéshez Miskolc már évek óta csatlakozik, így november 17-én, csütörtökön ismét lilába „öltözik” az avasi kilátó. A magyar Koraszülöttekért Országos Egyesülete 2012 óta emlékezik meg valamilyen módon a koraszülöttek világnapjáról, melynek közös színe a lila. A kampányszín a reményt, az érzékenységet, az együttérzést, a hitet és a bátorságot szimbolizálja. Forrás: Minap.hu
Tovább olvasomJövő héten kezdődik a LED izzók kiosztása
A többi között erről is szó volt a Városvédelmi Egyeztető Testület szerdai ülésén – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza. A Gondoskodó Miskolc program egyik fontos pontja néhány napon belül megvalósul, ugyanis megérkeztek az izzók, amelyeket folyamatosan szortíroznak a városháza munkatársai. Jövő héten pedig meg is kezdik a fényforrások kiosztását, amiről minden regisztráltat e-mailben értesítenek majd – hangzott el a testület megbeszélésén. Azok a miskolciak, akik éltek a lehetőséggel, éves szinten több tízezer forintot is megspórolhatnak áramszámláikon az energiatakarékos izzók használatával. A város közvilágítása is terítékre került az ülésen, mivel ezzel kapcsolatban a…
Tovább olvasomKutyafuttatót építtetett Erdei Sándor a képviselői kerete terhére
Újabb, a képviselői körzetében megvalósult fejlesztésről számolt be Erdei Sándor Zsolt, a Velünk a Város önkormányzati képviselője. Ezúttal egy kutyafuttató létrehozását finanszírozta a politikus a képviselői keretéből. „Elkészült a Dóczy utcai kutyafuttató is, mely remélhetőleg a környékbeli kisállattartók megelégedését fogja szolgálni, s egyfajta találkozási pont lehet a már bevált Vologdai kutyafuttatóhoz hasonlóan, az itteni közösség örömére!” – írta bejegyzésében. Erdei Sándor arról is írt, hogy a kormányzati elvonások miatt nagyon nehéz a helyzet, nem tudnak minden fejlesztést megvalósítani, amit korábban terveztek vagy szerettek volna. Ebben egyébként az infláció is extra…
Tovább olvasomTiltakozik a postabezárások ellen a Velünk a Város
Az alábbiakban a frakció közleményét idézzük: „A Magyar Posta a kormány döntésének megfelelően Miskolcon 9 postát zárt be. Az indoklás szerint ideiglenesen, energiatakarékossági okokra hivatkozva tették mindezt, ám az újranyitásról csak ígéret van, garancia – szokás szerint – nincs. Ez azt jelenti, hogy hétfőtől több ezer, főleg időskorú vagy kevésbé mobilis embernek nehezítették meg az életét. Alternatív megoldásként olyan távolságban lévő postákat javasolnak a további ügyintézés céljából, amely még személyautóval is hatalmas kerülő. Az alábbi postahelyszínek szűntek meg, a megjelölt postákra delegálva a forgalmat: Miskolc – Ómassa kirendeltség, Ómassa utca…
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk ma Szerdán is sokfelé marad a szürke, nyirkos idő, reggelre többfelé képződhet sűrű köd. Egy mediterrán ciklon hatására sokfelé készülhetünk esőre, így Miskolcon is. Hajnalban 7-8 fok várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 9 és 10 fok között alakul. Ma őket ünnepeljük Névnap Ödön, Aglent, Ágnes, Agnéta, Alfréd, Edmond, Edmunda, Gertrúd, Margit, Olinda, Otmár, Örs, Péter, Pető, Trudi Az Ödön név eredete és jelentése Görög eredetű, az Eugén név eredeti magyar alakváltozata. Jelentése: jó születésű, előkelő. Az Ödön név jellemzése Harcias, ami miatt gyakran keveredik vitába, melyből szeret győztesként…
Tovább olvasomA Miskolci Vízmű fontos hibaelhárítása miatt csütörtökön jelentősen megváltozik a forgalmi rend
A Zsolcai kapu és a Hatvanötösök útja kereszteződésében számítsunk forgalomkorlátozásra, illetve nagyobb változásra a hiba elhárításáig. A Miskolci Vízmű Kft. ez úton tájékoztatja a területen élő lakosokat és az arra közlekedő autósokat, hogy november 17-től, előreláthatólag november 25-ig bontással és hibaelhárítással járó munkálatok miatt, lezárásra kerül a Zsolcai kapu és a Hatvanötösök útja kereszteződésében a városba bevezető belső sáv és a forgalom a külső sávra szűkül. A cég ezúton is felhívja az autósok figyelmét, hogy a Zsolcai kapu hibaelhárítással érintett szakaszán forgalomkorlátozásra számítsanak. A társaság tájékoztatja az arra közlekedőket, hogy…
Tovább olvasom