Jurek Gábor kölcsönben az MTK-ban folytatja – tovább foszlik a DVTK kerete

A DVTK Labdarúgó Sportakadémia egykori növendéke, Jurek Gábor tavasszal kölcsönben az MTK-ban szerepel majd. A 21 éves csatár eligazolása újabb csapás a miskolci együttes számára, amely az átigazolási időszakban már több meghatározó játékosától is megvált.

Tovább olvasom

Két győzelemmel zárta edzőtáborát a DVTK

DVTK edzőtábor

A Diósgyőri VTK sikeresen zárta dél-spanyolországi téli felkészülését: a piros-fehérek csütörtökön 2-0-ra győztek az osztrák élvonalbeli Wolfsberger AC ellen Sotograndéban, ezzel két győzelemmel és egy vereséggel fejezték be a három felkészülési mérkőzésből álló sorozatot.

Tovább olvasom

Simon László a DVSC-nél folytatja – a Kazincbarcika elengedte tapasztalt elemzőjét

Simon László

A Kazincbarcika egyik kulcsembere, Simon László a téli szünetben új kihívás után nézett, és végül a Debreceni VSC-nél kötött ki. A 36 éves, kazincbarcikai születésű szakember, aki a tavalyi NB I-es feljutásban is jelentős szerepet játszott a borsodi csapatnál, mostantól a Loki elemző- és kiválasztási munkáját erősíti az átigazolási időszak és a bajnoki küzdelmek során.

Tovább olvasom

Európai kupában szereplő csapattól igazolt labdarúgót a Kazincbarcika

Semir Smajlagić

A magyar élvonalban az utolsó helyen telelő Kazincbarcika bosnyák támadóval erősített a tavaszi idényre. A 27 éves Semir Smajlagic a máltai Hamrun Spartanstól érkezett, akivel az idei szezonban öt alkalommal a Konferencia-liga főtábláján is pályára lépett. A Lincoln FC elleni mérkőzésen a gólszerzés is összejött a támadónak.

Tovább olvasom

Diósgyőrbe költözhet a Kazincbarcika tavaszi hazai meccseire?

A Diósgyőri Könyv értesülései szerint a DVTK és a Kazincbarcika SC vezetése tárgyalásokat folytat arról, hogy az NB I sereghajtója a szezon hátralévő hazai találkozóit a Diósgyőri Arénában rendezze meg. A váltás hátterében a Mezőkövesddel megromlott kapcsolat és a saját stadion továbbra is fennálló alkalmatlansága áll.

Tovább olvasom

Bombaformában Acolatse, mélyen a DVTK – a miskolciak őszi mérlege

Elton Acolatse

Hatalmasat fordult egy év alatt a világ kereke Diósgyőrött. Míg a 2024-es évet a harmadik helyen fejezték be, és az azóta menesztett fiatal sportigazgató már a nemzetközi kupaindulásról álmodozott, addig az idei év vége már a kiesés elleni harcot vetíti előre. A Diósgyőri VTK 18 forduló után 18 ponttal a tizedik helyen, épphogy a vonal felett zárta az őszi szezont a labdarúgó Fizz Ligában.

Tovább olvasom

Történelmi szezon nehéz kezdete: a Kazincbarcika mérlege az első NB I-es ősz után

Kolorcity Kazincbarcika Sport Club

Téli szünetre vonult a labdarúgó Fizz Liga, és az újonc Kazincbarcika számára az első élvonalbeli félév a várakozásoknak megfelelően rögös terepen zajlott. A borsodi csapat 18 forduló után 11 ponttal az utolsó, tizenkettedik helyen zárta az őszi szezont, ami önmagában történelmi pillanat – még ha nem is a legkedvezőbb körülmények között.

Tovább olvasom