Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy a balkanyart túl szűken akarta bevenni – a szembejövő sávba áttérve – a piros autó, csak éppen jöttek szembe is.
Tovább olvasomCímke: karambol
Szokásos: ismét villamosbaleset történt Miskolcon
Egy autós a láthatatlan villamosunk elé fordult az egyik szokásos helyen. Ez a hét sem telt el olyan karambol nélkül, ahol az MVK villamosa az egyik áldozat.
Tovább olvasomHatalmas karambol miatt teljes szélességében lezártak egy főutat
Két személyautó ütközött egymással Sátoraljaújhely és Alsóberecki között a 381-es főút 4-es kilométerénél. A baleset miatt a hatóságok az érintett útszakaszt teljes egészében lezárták.
Tovább olvasomKét baleset is történt az M3-as autópályán
Az anyagi kár jelentős, de szerencsére egyik karambol sem követelt halálos áldozatot, vagy súlyos sérülteket.
Tovább olvasomNégyes karambol történt az M3-as autópályán
A főváros felé vezető oldalon a hátulról érkező Ford vezetője hatalmasat hibázott és rögtön három autót is egymásba tolt. Ezzel természetesen az eredetinél is sokszorosan nagyobb torlódást sikerült összehoznia.
Tovább olvasomHatalmas baleset történt az M30-ason, Miskolc térségében, óriási volt a torlódás
Egy kamion és egy személyautó csattant össze, egyelőre érthetetlen okból hátulról kapta telibe az autós a kamiont, komoly sebességgel.
Tovább olvasomHelyi sztárboksz: újabb villamos-autó ütközés történt Miskolcon
Eléggé egyoldalú a miskolci sztárboksz, ugyanis mindig az autós húzza a rövidebbet, most ismét akadt egy, amelyik nem vette észre a láthatatlan villamost. A műsorral ellentétben azonban itt nincs győztes, csak vesztes. Az okozón kívül a villamos, amíg meg nem javítják, de a tömegközlekedők is mind vesztesek.
Tovább olvasomSűrű kedd reggele volt a borsodi katasztrófavédelemnek
Nagy erőkkel vonultak ki a borsodi katasztrófavédelem egységei szerda reggel, miután több helyszínről is riasztást kaptak. A megyében közlekedési baleset és több tűzeset is történt szinte egy időben.
Tovább olvasomBaleset történt a 26-os főúton
Két személyautó ütközött össze teljesen tiszta időben, jó látási viszonyok között, közepesen erős forgalom mellett.
Tovább olvasomEzúttal egy Renault találta meg a láthatatlan miskolci villamost, újabb baleset
Az MVK dolgozói valószínűleg már nem tudják, mit találjanak ki annak érdekében, hogy az autóvezetők végre észrevegyék a miskolci villamost. Ma megint valakinek nem sikerült.
Tovább olvasom