Bárddal bántalmazta áldozatát egy férfi

Az eset a fővárosban, az Andrássy úton történt. Az elkövetőt, illetve az elkövetés eszközét a lakásán villámgyorsan megtalálták. A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2022. november 21-én 15 óra 8 perc körül több bejelentés is érkezett, miszerint egy férfi bárddal bántalmazott egy földön fekvő másik férfit a VI. kerületi Andrássy úton. A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottjai a bűncselekménnyel gyanúsítható S. Vilmost 15 óra 20 perckor a helyszín közelében, a lakásán elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Az elkövetés eszközéül szolgáló bárdot megtalálták és lefoglalták a rendőrök. A bántalmazott férfit a mentők kórházba…

Tovább olvasom

Húsvágó bárddal támadt a szomszédjára a borsodi férfi

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A férfi egy borsodi kistelepülésen egész napos alkohol fogyasztás után vitába keveredett szomszédjával, és egy húsvágó bárddal támadt rá – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint a vádlott 2021. június hónap második felében egy borsodi kistelepülésen lévő lakóhelyén egész nap szeszes italt fogyasztott, és eközben az udvaráról átkiabálva, folyamatosan a szomszédait szidalmazta és fenyegette. A szemközt lakó férfi az éjszakai órákban ezt megelégelve, szólt, hogy fejezze be…

Tovább olvasom