Szörnyű élete lehet egy ilyen milliárdos, kormányközeli vállalkozónak, aki rendre elnyeri a hihetetlen pénzeket megmozgató állami megrendeléseket. Ezúttal egy rövid autópályaszakasz építését kaparintotta meg Szíjj László cége, kilométerenként 4,5 milliárdos (!) költséggel. Karácsonyi ajándék az Orbán-kormánytól. Az uniós közbeszerzési értesítő december 24-i számában jelent meg a hirdetmény, ami szerint a Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma nyerte az M6-os autópálya folytatására kiírt tendert.A Bóly és a határ közti 20 kilométeres szakasz építését a korábban becsült 78 milliárdnál drágábban, 90 milliárd forintért vállalta a páros, írja a Napi.hu. Ez kilométerenkénti 4,5…
Tovább olvasomCímke: autópálya
Baleset az M3-as autópályán és Miskolcon is
A sztrádán egy ráfutásos karambol történt, a megyei kórháznál pedig négy személyautó csattant. Egy teherautóba hajtott hátulról egy személyautó az M3-as autópálya 162-es kilométerszelvényénél, Hejőkürt térségében, a Nyíregyháza felé vezető oldalon december 12-én este. A mezőcsáti hivatásos tűzoltók áramtalanították a kisebb járművet. A megyeszékhelyen is dolguk volt a helyszínelőknek. Az elsődleges adatok szerint szombaton este 7 óra előtt Miskolcon, a Szentpéteri kapuban, a megyei kórháznál négy személyautó ütközött össze. A balesetben két személy szenvedett könnyű sérülést. A balesettel érintett járművek három forgalmi sávot foglaltak el. Emiatt a helyszínelés és a…
Tovább olvasomMár elővásárolható az éves autópálya matrica
Elindult a 2021-es e-matricák elővásárlása. A dolog lényege, hogy már idén megveheti a jövő évi megyei és országos autópálya matricát. Fontos tudnivaló, hogy az elővásárolt matricák érvényessége 2021. január 1-jével kezdődik. Autópálya matrica vásárláshoz kattintson ide! Az online vásárolt matricák további előnye, hogy egy díjmentes, 6 hónapos balesetbiztosítás is jár a matrica mellé. A szomorú hír pedig a matricák új ára, ami sajnos ismét drágult. Az autópálya-matrica járműkategóriái D1: a motorkerékpár, valamint a maximum 3,5 tonna össztömegű, legfeljebb 7 személy (sofőrrel) szállítására alkalmas személygépkocsi és annak vontatmánya D2: a D1…
Tovább olvasomAutópályatempónál készült fotó miatt magyarázkodott a fideszes képviselő
Egy Facebookra feltöltött fotó miatt magyarázkodott Hoppál Péter. A Fidesz képviselője csütörtökön töltötte fel a fényképet, amelyen egy 130 km/órával haladó autó kormányát fogja egy kézzel. Mivel a KRESZ szerint vezetés közben szabályellenes mobiltelefonozni, ezért az internet népe szóvá tette a posztot. Hoppál erre egy újabb bejegyzéssel reagált, amiben leírta: Tájékoztatásul közöljük, hogy természetesen képviselő úr vezetés közben kézzel nem telefonál, ez alkalommal is kihangosítón volt saját telefonja. Az admin jogokkal rendelkező utasa készítette a fotót, ő is posztolta a képet, miközben az autót vezető képviselő jobb kezével lejjebb fogta…
Tovább olvasomBrutális baleset az autópályán – szemben hajtott fel az autó a sztrádára, már nem tudták elkerülni – videó
Sajnos rendszeresen olvasunk ilyenről, hogy valaki rossz irányba hajt fel az autópályára, ezúttal sajnos a csattanást sem lehetett elkerülni. A balesetet itt is egy eltévesztett felhajtó miatt szabálytalanul szemből érkező sofőr okozta.Szerencsére itthon ritkán történnek balesetek ebből kifolyólag, de amennyiben igen, azok általában halálos kimenetelűek. A videón látható megdöbbentő, tragikus eset szerdán történt a csehországi D8-as autópályán, Drezda felé haladva.A kamerás autót éppen egy furgon előzte és szinte a semmiből tűnt elő egy forgalommal, nagy sebességgel, szemből érkező fehér kisautó, ami a furgonnal összeütközött. Ennek következtében a furgon azonnal fel…
Tovább olvasomKigyulladt egy kamion Mezőkövesd közelében az M3-ason
Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy november 20-án hajnali 3 óra előtt egy kamion az M3-as autópályán Mezőkövesd közelében árokba hajtott, a jármű pedig kigyulladt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ munkatársa riasztotta a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közelben lévő járőrét, aki azonnal a baleset helyszínére hajtott. Miután az M3-as autópálya, jobb pályatest, 144. kilométeréhez ért a rendőr, látta, hogy a hogy a nyergesvontató lángol – vélhetően a megsérült olajcső miatt –, továbbá a mentőszolgálat időközben értesített munkatársai jelezték, hogy a pilótafülkébe szorult 72 éves férfit nem tudják kimenekíteni. Az együttes erő végül…
Tovább olvasomAutópályára tévedt egy traktor – videó
Az sajnos visszatérő probléma a magyar autópályákon, hogy időnként a forgalommal szembe hajtanak fel az autósok, de az párját ritkítja, hogy valaki egy traktorral hajt rá a gyorsforgalmi útra. Egy ilyen jelenetre lettek figyelmesek a rendőrök az M8-as autópályán. A sofőr a Pentele hídon haladt át Apostag felé. A rendőrök a traktort előbb lekísérték az autópályáról, majd amikor a jármű sofőrjét igazoltatták, megtudták, hogy a 43 éves férfi Lajoskomáromból tartott Szalkszentmártonba (nagyjából nyolcvan kilométeres táv), azonban az odavezető úton eltévedt, és ezért hajtott fel az M8-as autópályára.
Tovább olvasomKomoly baleset miatt lezárták az M3-as autópályát
A Kálnál történt ütközés a forgalom mindkét irányba történő lezárását vonta maga után. A Budapest felé közlekedőket még este nyolckor is elterelték. Vasárnap este mindkét irányba lezárták az M3-as autópályát a Heves megyei Kálnál, ahol összeütközött egy kisbusz és egy személyautó – közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint a sztráda Budapest felé vezető oldalán a 106-os kilométernél – a Rekettyés pihenőnél – egy kisbusz és egy személygépkocsi összeütközött, majd átszakították a szalagkorlátot és az ellenkező irányba tartó pályatesten álltak meg. A balesetben egy ember megsérült. A helyszínelés idejére…
Tovább olvasomJavítási munkálatok az M3-ason, napokig forgalomkorlátozásokra számítsunk
Az M3-as autópályán javítják az útburkolatot a jövő hét első három napján, forgalomkorlátozásra és hosszabb menetidőre számítsunk. Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Kerekharaszt térségében burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 2-4. között, hétfőtől szerdáig. A munkavégzés ideje alatt az autópálya 45-ös és 48-as kilométerszelvényei között a forgalom egy sávra szűkül, továbbá 80 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek a szakemberek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávba. A javítási…
Tovább olvasomKomolyan veszik a zajvédelmet az M30-as új szakaszán
Dupla zajvédelem az M30-as Encset érintő szakaszán. A beruházók igyekeznek a lakosságot megvédeni a megnövekedett zajártalmaktól. Mikola Gergely, Encs polgármestere Facebook-oldalán tette közzé, hogy október 28-án a helyszínen egyeztetett Hörcsik Richárd országgyűlési képviselővel az Encset érintő autópályaszakasz zajvédő elemeiről. A tájékoztatás értelmében a tervezett zajvédő falakon túlmenően, a város területét érintően mintegy 1 486 méter hosszú, elnyelő felületű zajvédő falak épülnek, melyek a pálya és a lehajtók várost érintő szakaszainak szinte teljes hosszán védik a lakókörnyezetet. Forró Encs felőli végén pedig a korábban tervezett szakaszon túl további 512 méter zajvédő fal…
Tovább olvasom