Továbbra sem tud túllendülni a hatalmas, ötgólos zakón a diósgyőri keménymag. Most már Sántha Gergelyt is megtalálták, Kovács Zoltánt úgyszintén. Megkérdőjelezik a csapat és az akadémia létjogosultságát is.
Tovább olvasomKategória: Sport
Miskolcon veretlenül aranyérmes lett és visszajutott az élvonalba a magyar U20-as női kosárlabda válogatott
A Miskolcon rendezett B-divíziós U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon történelmi sikert aratott a magyar válogatott. Magyar Gergely szövetségi edző együttese nemcsak hogy megnyerte a kontinensviadalt, hanem visszajutott az A-divízióba is, ahonnan tavaly esett ki.
Tovább olvasomMegalázó vereséget szenvedett a Diósgyőr, az MTK egy félidő alatt lerendezte a meccset – a szurkolóknak nagyon elegük lett
Már a szünetre négygólos fórba került a fővárosi csapat, majd a szünet után is örülhettünk, hogy nem nőtt tovább az MTK előnye. Egészen pocsék szezonkezdet a DVTK-tól, az idegenbe elutazó ultrák már a mérkőzés alatt is erőteljesen kifejezték nemtetszésüket.
Tovább olvasomBorsodi futballmeccsek a hétvégén – mindkét élvonalbeli csapat pontokra hajt
Izgalmas hétvége vár a borsodi futballrajongókra, hiszen mindkét megyei élvonalbeli csapat fontos mérkőzésre készül a Fizz Liga 3. fordulójában. A Kolorcity KBSC pénteken este, míg a DVTK szombat délután lép pályára, mindketten azzal a céllal, hogy javítsanak jelenlegi helyzetükön.
Tovább olvasomÖtmillió forint feletti büntetéssel és felfüggesztett szektorbezárással néz szembe a DVTK
Az MLSZ fegyelmi bizottsága augusztus 5-én tartott ülésén a DVTK ügyében is határozatot hozott. Eszerint a klubnak 5 500 000 forint pénzbüntetést kell megfizetnie, továbbá le kell zárnia a stadion „H” jelzéssel ellátott szektorát a következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén. A szektorbezárást ugyanakkor hat hónapra felfüggesztették.
Tovább olvasomMagabiztosan jutott tovább az U20-as női válogatott a miskolci Eb-n
Tizenhárom ponttal múlta felül Szlovákiát a magyar csapat, így csoportelsőként várhatja a középdöntőt a korosztályos kontinensviadalon.
Tovább olvasomMég most is nagy a játékosmozgás a DVTK-nál
A diósgyőri klub egy régi-új futballistát szerződtetett, hármat pedig kölcsönvett a múlt hét folyamán.
Tovább olvasomNagyszerű kezdés, ma folytatódik a kosarazás Miskolcon: szlovákok ellen játszanak a magyar lányok
Miskolc ad otthont az U20-as női kosárlabda B-divíziós Európa-bajnokságnak, ahol a magyar válogatott magabiztosan kezdett, és hétfőn 17.30-kor Szlovákia ellen folytatja a feljutásért való küzdelmet.
Tovább olvasomCélfotó döntött Kozák Luca győzelméről, a DVTK-s Tóth Anna U23-as országos csúcsot futott
A 130. atlétikai országos bajnokság egyik legszorosabb befutója a női 100 méteres gátfutás döntőjében történt. Kozák Luca és Tóth Anna fej fej mellett haladt a célvonalig, azonban a versenyt végül csak a célfotó alapján tudták elbírálni.
Tovább olvasomA küzdelem ellenére az FTC 3:0-ra legyűrte a Barcikát
Második élvonalbeli mérkőzését játszotta szombaton este a Kazincbarcika együttese. Az újonc még az előző fordulótól is keményebb kihívót kapott, ezúttal a tavalyi bajnok Ferencvárossal kellett megküzdeniük.
Tovább olvasom