Koronavírus: Ismét enyhén nőtt az új fertőzöttek száma

Minden más mutató azonban csökkent az egy héttel ezelőtti jelentéshez képest. Az elmúlt héten összesen 11 596 új koronavírusos esetet találtak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 070 443 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Az elmúlt héten meghalt 42 beteg, így az elhunytak száma 47 409 főre emelkedett. Az új fertőzöttek száma 1296-tal magasabb, mint egy hete, viszont az elhunytak száma 34-gyel lett kevesebb. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 988 759 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 34 275 (-397) főre csökkent.…

Tovább olvasom

Időseket és kiskorúakat is kiraboltak és megvertek Miskolcon

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves és egy 22 éves férfi ellen rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt, akik Miskolc egy hétvégi házas lakóövezetében egy hónapon belül, illetőleg egymást követő napokon időskorú emberekre támadtak és tőlük erőszakkal értéktárgyakat és készpénzt vettek el, valamint kiskorúakat is bántalmazva megkíséreltek kirabolni – olvasható az Ügyészség honlapján megjelent közleményben. A vádirat szerint a vádlottak 2021 júliusában Miskolc egy hétvégi házas külterületi lakóövezetében odamentek az autóbuszmegállóban tartózkodó idős férfihez, felszólították, hogy adja át a pénzét, a sértett közölte,…

Tovább olvasom

Orbánt nem hívták meg a jogállamisági vitára

Sem a miniszterelnök, sem más kormánytag nem képviselteti magát a strasbourgi ülésen. Ma vitázik, csütörtökön pedig ismét szavaz a kibővített Sargentini-jelentésről (amelyet a politikus visszavonulása után Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő vett át) az Európai Parlament. A Magyar Hang úgy értesült, hogy ellentétben a négy évvel ezelőtti vitával, amikor Orbán Viktor személyesen is jelen volt a Sargentini-féle jogállamisági jelentés vitáján, ezúttal nemhogy a magyar miniszterelnök nem lesz ott Strasbourgban, de senki sem képviseli a magyar kormányt, és nem mondja el annak érveit a témában. Bár a Magyar Hang nem kapott választ Havasi Bertalantól, a miniszterelnök…

Tovább olvasom

Elhunyt Wittner Mária, ’56-os szabadságharcos és korábbi fideszes országgyűlési képviselő

Gyors lefolyású, súlyos betegség után, 85 évesen érte a halál szerda hajnalban. Hosszú betegség után meghalt Wittner Mária, 1956-os halálraítélt, korábbi országgyűlési képviselő – közölte a Facebookon a Magyarságkutató Intézet. Wittner Máriát gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál szerda hajnalban Budapesten. Wittner Mária az 1956-os forradalomban a Magyar Rádió ostroma közben csatlakozott a felkelőkhöz, november 4-én megsebesült, kórházba került. 1957 nyarán letartóztatták, 1958. július 23-án első fokon halálra ítélték. Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én ítéletét életfogytiglanra változtatta. 1970 márciusában szabadult,…

Tovább olvasom

Élőlánccal fognak tiltakozni az igazgatóhelyettes menesztése miatt a Herman Ottó Gimnázium tanárai

Hétfő reggel a tanítás megkezdése előtt zajlik majd az akció a miskolci tanintézménynél. Mint arról írtunk, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium több tanára levelet kapott a tantestülettől, Dezsőfi György igazgatóhelyettest pedig azonnali hatállyal felmentették, miután néhány napja a polgári engedetlenség formájában tiltakoztak a pedagógusok ellehetetlenült helyzete miatt. A kollégák nem hagyják azonban szó nélkül a dolgot: élőláncot alkotva, fekete ruhában tiltakoznak hétfőn reggel iskolakezdés előtt, fél 8 és 8 között a gimnázium tanárai és az akcióhoz csatlakozó szülők, szimpatizánsok – írja a Népszava. A tantestület tagjai egyébként egy szolidaritási nyilatkozatot is…

Tovább olvasom

Óriási drágulás jön jövőre az autópálya-matricáknál

Mivel az augusztusi infláció mértékével kell növelni az árakat, ez legalább 15 százalékos emelkedést jelent. Már most tudni, hogy 15 százalék felett drágulnak jövőre az autópálya-matricák, egy tavalyelőtti rendelet alapján ugyanis az augusztusi infláció mértékével emelnek január elsejétől – írja az rtl.hu. A Portfolio számításai szerint a 10 napos matrica 600 forinttal, 4420-ra, a megyei 850-nel, 6300 forintra drágul egy személyautó esetében. Az egyéves sztrádahasználatért pedig 7310 forinttal többet, 54160-at kell majd fizetni januártól. Két évvel ezelőtt született meg az a rendelet, ami szerint az autópályák használatának ára az augusztusi…

Tovább olvasom

Villám csapott egy felsőregmeci házba

A Katasztrófavédelem közlése szerint a ház lakhatatlanná vált. Villám csapott egy családi házba Felsőregmecen, a Szabadság utcában szeptember 8-án – számolt be a történtekről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. Az esemény miatt a tető- és födémszerkezet beszakadt. A sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakók sértetlenül elhagyták az épületet. Az egység eltávolította a veszélyt jelentő cserepeket és átvizsgálta a házat. Az eset során nem történt sérülés, a lakók elhelyezésében a rokonaik segítettek. (A fotó csak illusztráció!)

Tovább olvasom

Eladta a talált mobilt a tiszaújvárosi férfi

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 58 éves tiszaújvárosi lakossal szemben – írta meg a police.hu. A nyomozás adatai szerint a férfi 2022. augusztus 12-én 12 óra után a tiszaújvárosi piacon egy mobiltelefont talált, majd az elkövetkező időben a telefont talált tárgyként nem adta le a hatóságoknál. Az elkövető a készüléket a későbbiek folyamán értékesítette. A nyomozók az adatgyűjtésük során megállapították az elkövető kilétét, és 2022. szeptember 1-jén gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök az eljárás során a közel 200.000 forint értékű telefont is…

Tovább olvasom

Már 71-re nőtt a hazai majomhimlős betegek száma

Újabb embernél igazolta a majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), így már 71 ember esetében mutatták ki a betegséget Magyarországon – közölte az NNK pénteken az MTI-vel. A közleményben azt írták, hogy a múlt héten egy 36 éves férfi majomhimlőre utaló tünetekkel keresett fel egy fővárosi egészségügyi szolgáltatót, majd a mintavétel megerősítette a fertőzést. A betegség általános, nem specifikus tünetekkel – láz, hidegrázás, izomfájdalom, hátfájdalom, fejfájás, fáradtság -, illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd 1-3 nappal a bevezető tünetek után bőrkiütések jelennek meg. A kiütések sok esetben először az arcon,…

Tovább olvasom

Édesanyját méltatta első beszédében III. Károly

„Köszönöm a családunk és a népeink iránti szeretetedet, odaadásodat és a szolgálatodat.” III. Károly uralkodóként első ízben szólt az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség népeihez. Elsősorban megemlékezett elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynőről péntek esti televíziós beszédében: méltatta a királynő melegszívűségét, humorát és azt, hogy mindig a legjobbat látta az emberekben – szemlézte a beszédet a 444.hu. Azt mondta, élete hátralévő éveiben ugyanolyan elkötelezettséggel szolgálja népét, ahogy édesanyja tette. „Elhivatottsága és odaadása uralkodóként soha nem lankadt, a változások és a fejlődés, az öröm és az ünneplés, valamint a szomorúság és…

Tovább olvasom