Óriási drágulás jön jövőre az autópálya-matricáknál

Megosztás

Mivel az augusztusi infláció mértékével kell növelni az árakat, ez legalább 15 százalékos emelkedést jelent.

Már most tudni, hogy 15 százalék felett drágulnak jövőre az autópálya-matricák, egy tavalyelőtti rendelet alapján ugyanis az augusztusi infláció mértékével emelnek január elsejétől – írja az rtl.hu.

A Portfolio számításai szerint a 10 napos matrica 600 forinttal, 4420-ra, a megyei 850-nel, 6300 forintra drágul egy személyautó esetében. Az egyéves sztrádahasználatért pedig 7310 forinttal többet, 54160-at kell majd fizetni januártól.

Két évvel ezelőtt született meg az a rendelet, ami szerint az autópályák használatának ára az augusztusi infláció mértékével nő januárban. Pénteken Palkovics László minisztert kérdezte a Híradó, nem változtatnak-e a díjemelés szabályain az elképesztő pénzromlás határása. “Hát ugye hoztunk egy szabályt egyszer, ami ezt a szabályt írta le. Ezen nem nagyon hiszem, hogy kívánnánk változtatni” – közölte a technológiai és ipari miniszter.

A drágább úthasználat tovább gyorsítja az inflációt a GKI szerint. A kamionosoknak, fuvarozóknak is majdnem 16 százalékkal többet fizetniük januártól. A költségek emelkedése pedig egy az egyben a fogyasztókra hárulhat a Gazdaságkutató szerint: „A pékárutól a fehéráruig minden drágulni fog. Fehéráru alatt a nagyméretű gépeket értjük, mint például a hűtőszekrény vagy a mosógép” – mondta a Híradónak Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.

Az egyik logisztikai tanácsadó cég szerint idén már 30 százalékkal lehet drágább a szállítás Magyarországon, mint tavaly. Ezt fokozhatja jövőre az úthasználati díjak további emelkedése.

Forrás és további részletek: rtl.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek