Nyilvánosak az ügynökakták! Legalábbis egy részük – bárki kutakodhat a nyitottaktak.hu-n

Elérhető a nyitottaktak.hu adatbázisa, mostantól bárki megnézheti, szerepeltek-e a rokonai az egykori állambiztonság hálózati nyilvántartásában. Vajon saját felmenőik és ismerőseik mellett az Orbán Viktor névre keresnek-e rá a legtöbben ezekben a legelső órákban – nem tudhatjuk.

Hetek óta téma annak a mérföldkőnek az elközelgése, ami ma megvalósult. S véletlen-e vagy sem, ugyancsak a legutóbbi napok kiemelt témája volt a magyarországi sajtóban és közbeszédben a korábbi miniszterelnök, pártelnök esetleges érintettségének dilemmája. Így valószínűleg sokakat éppen ez érdekel a legjobban: a kormányfői székből ez év áprilisában-májusában távozni kényszerült politikusra vonatkozóan vajon mennyire érvényesek azok az állítások és sejtetések, amelyek egyrészek évek óta, másrészt az elmúlt napokban megfogalmazódtak… Nem tudjuk, ez ki fog-e derülni a most nyilvánosság elé tárt dokumentumok révén – az viszont tudható, hogy közel százezer nevet tartalmazó iratanyag kerül most a széles nyilvánosság elé.

nyitottaktak.hu

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) részéről bejelentették, a hivatal november 4-étől három irattípust tesz közzé (a hálózati személyek beszervezési dossziéját pedig jövő februárban hozzák nyilvánosságra), a

  • 6-os kartonok,
  • B-naplók és
  • mágnesszalagos nyilvántartások digitális másolatai

váltak mától elérhetővé.

Amint erről a Telex.hu cikke beszámol, a mágnesszalagon rögzített „H” vagy hálózati adattár annak a mintegy 55 ezer személynek a nevét és alapadatait (anyja neve, születési hely, foglalkoztatási kód, terület, beszervezésidosszié-szám, fedőnév) tartalmazza, akik valamilyen formában szerepeltek az állambiztonság hálózati nyilvántartásában. Ez a legbővebb irategyüttes, bár elég hiányos.

Az 1957 és 1962 között keletkezett beszervezési naplók hozzávetőleg 25 ezer nevet tartalmaznak, a hatos kartonokon pedig személyazonosító és kiegészítő információk mellett olyan adatokat is találni, amik az illető tényleges állambiztonsági tevékenységét mutatják. Ezekből derül ki például az, hogy az állambiztonság mennyi ideig tartotta a nyilvántartásában az érintettet.

A negyedik irattípusba az ún. beszervezési dossziék tartoznak, ezeket 2027. február 25-ig hozzák nyilvánosságra. Ez a több mint 9000 darab, terjedelmét tekintve olykor több tíz- vagy százoldalas beszervezési dosszié sok mindent elárul majd arról, hogy valaki hogyan került az állambiztonság hálójába, ott milyen munkát végzett, milyen eszközökkel zsarolták meg, és hogyan végződött az állambiztonsági karrierje.

Fontos információ még, hogy az egykor megfigyelt személyek adatait nem hozzák nyilvánosságra, és a hálózati személyek adatai között is van egy védendő adathalmaz, ilyenek például a szexuális szokásokra, egészségi állapotra vonatkozó információk is. Az sem lesz nyilvános, hogy az ügynökök kiről mit jelentettek, ennek megismeréséhez külön a levéltárhoz lehet fordulni.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek