Magyar Péter maga is bejelentette ezt, kiemelve, hogy a Fidesz és a KDNP nem szavazta meg ezt az előterjesztést sem.
„A Fidesz és a KDNP nem szavazatai mellett a TISZA megszavazta a kormány előterjesztését: a NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen” – értékelte a saját közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök, miután az Országgyűlés délelőtt – többek között – megszavazta a kormány törvényjavaslatát a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról.
A vizsgálat minden olyan országgyűlési képviselőre, miniszterelnökre, államtitkárra, kormánybiztosra és miniszterelnöki biztosra is kiterjed majd, akinek az elmúlt öt évben szűnt meg a megbízatása, és azokra is, akik most töltik be, vagy a jövőben fogják betölteni ezeket a tisztségeket.
Az Országgyűlés által 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadott törvényjavaslatot a kormány szeptemberben nyújtotta be. Magyar Péter a javaslat bejelentésekor azt mondta, a cél nem a bosszú, hanem egy olyan Magyarország építése, ahol a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Kedden egyébként azt is megszavazta az országgyűlés, hogy a Tisza tavalyi ígéretéhez híven december 24-e ettől az évtől munkaszüneti nap lesz.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
