A Balaton partja gyakorlatilag betelt! – riadót fújnak a környezetvédők

Védjük meg a Balaton immunrendszerét! Mentsétek meg a partjainkat! Ilyen felhívásokkal fordul a zöld gondolat iránt fogékony nagyközönséghez a Magyar Természetvédők Szövetsége, illetve az S.O.S. Balaton nevű kezdeményezés.

„A Balaton partja gyakorlatilag betelt.  A tudomány megkongatta a vészharangot, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet súlyos ökológiai felelőtlenségnek nevezett minden további beépítési szándékot. Az SOS Balaton összefogásban immár 80 szervezet áll ki a természetes Balaton-partért” – olvasható a Földhang Hírlevélben. A Magyar Természetvédők Szövetségének kiadványa arra buzdítja követőit: „Állítsuk meg a természetes partszakaszokat veszélyeztető beruházásokat, védjük meg, ami még megmaradt, és állítsuk helyre, amit még lehet.”

A háttérinformációkból kiderül, a Balaton természetes immunrendszerét a part jelenti, ami a vízgyűjtő területet és a tó vizét összekapcsolja. Ha a partvonalat száz részre osztjuk – magyarázzák a civil szakemberek –, közel 80 résznél már van valamilyen építmény 100 méteren belül. Pedig a természetes partszakaszok, nádasok, torkolatok és vizes élőhelyek vizet tartanak meg, szűrnek, élőhelyet adnak, és segítik a tavat az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban. Az ember ezt a munkát csak súlyos költségek árán és kétes hatékonysággal tudná elvégezni – szól az érvelés.

A zöldek aláírástgyűjtést indítottak, amiről többet tudhatunk meg az MTVSz erről szóló weboldalán.

A kormányhoz intézett felhívás három konkrét intézkedést sürget:

  • STOP: Függesszék fel a természetes és természetközeli parti területeket veszélyeztető nagyberuházásokat, és vegyék állami tulajdonba a megmentésükhöz szükséges területeket, elsőként a fonyódi torkolatnál. Ha ehhez hiányzik a megfelelő jogi keret, teremtsék meg. Az állami tulajdonba vételt elsősorban megállapodásos vásárlással, ennek hiányában a kisajátítás feltételeinek biztosításával, teljes kártalanítás mellett kezdeményezik.
  • VÉDELEM: A BLKI és más tudományos intézmények bevonásával vegyék számba, mely további partszakaszokon és beruházásoknál szükséges hasonló beavatkozás, és biztosítsák az érintett területek tartós védelmét.
  • HELYREÁLLÍTÁS: Induljon tudományos alapú, az EU a természet helyreállításáról szóló rendeletének is megfelelő program a károsított nádasok, torkolatok és természetes parti élőhelyek helyreállítására.

A szervezetek a szükséges beavatkozások elindításához 15–30 milliárd forintos Balaton-védelmi alap létrehozását javasolják. A címzettektől egy héten belül írásos választ várnak arról, milyen lépéseket vállalnak; a kormánytól az intézkedések, felelősök és határidők nyilvános bejelentését kérik.

A kezdeményezés mögött álló szervezetek: Greenpeace Magyarország, Kék Ernyő – Egyesületek a Balatonért, Levegő Munkacsoport, Magyar Természetvédők Szövetsége, Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége. A további csatlakozók névsorában mintegy száz civil, illetve szakmai szerveződés található.

(Címlapkép forrása: euronews.com / Vasvári Tamás, MTI)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek