Néhány hete bombaként robbant a hír: közvetlen vasúti összekötettést teremt az osztrák államvasút a borsodi megyeszékhely és a nyugati szomszédország fővárosa (sőt, egyúttal a németországi München) között. Talán kevesen emlékeznek rá: létezett ez már az 1990-es ávek végén is!
Nem kis meglepetés lenne: néhány hét múlva közvetlen vasúti járaton utazhatunk Miskolc és München között? – tette fel először még bizonytalan kérdésként címében a Borsod24, de hamar kiderült, hogy az értesülés igaz.
„Az ÖBB Railjet téli menetrendjében felbukkant a München–Miskolc közvetlen járat. A tervezett menetidő: 9 óra 23 perc.
Vitézy Dávid miniszter elismerte, hogy az értesülés igaz, valóban decembertől közvetlenül eljuthatunk Miskolcról Bécsbe és Münchenbe, valamint természetesen vissza is, átszállás nélkül”
– volt olvasható alig két hete az akkori cikkben. A Borsod24 idézte is az első lakossági reakciókat, melyek szerint „hozzászólók nem igazán értik a logikát, hogy miért éppen Miskolc lenne az ÖBB járatának célállomása, de a Borsod megyeiek azért el tudnák képzelni, hogy megvalósuljon”. (Az ÖBB az Osztrák Szövetségi Vasutak nevének rövidítése.)
Nos, valójában a friss nem is olyan meglepő, s végképp nem elképzelhetetlen. Nem csak azért, mert mint világossá vált, valós tervről, sőt, már annál is többről van szó, hiszen mint az előz cikkben látható-olvasható, már adottak az indulás-érkezési dátumok és időpontok. Hanem azért sem, mert a dolog egyáltalán nem légből kapott. Amint az Indóház közlekedési hírportál felidézi, volt már ilyen, nem is olyan rég, bár ha úgy nézzük, akkor nem is tegnap: több mint negyedszázaddal ezelőtt. Közvetlen vasúti járat közlekedett rendszeresen Bécs, illetve München, illetve Miskolc, sőt, egy időben Sátoraljaújhely (magyarországi részről pedig még Tokaj, illetve Níyregyháza) között.
A weboldal a következőket írja az 1990-es évek végi hasonló projektről:
„A [mostani, 2026-beli] lépéssel negyedszázadot követően újfent közvetlen vasúti összeköttetés valósulhat meg Miskolc, Bécs és München között – a kulcsszó az ismét, mivel az ezredforduló környékén az osztrák fővárosba két, a bajor fővárosba pedig egy járatpárral el lehetett jutni.
- A Lehár Eurocity (EC40/41) a császárvárosból Sátoraljaújhelyig és vissza közlekedett az 1998/1999-es és az 1999/2000-es menetrendi években, a borsodi központ és az osztrák főváros között alig ötórás menettartammal. Ezen viszonylatot utoljára 2000. május 27-én járta a Lehár.
- A Bartók Béla Eurocity 1997 és 1999 között Debrecen és Frankfurt am Main között közlekedett, 1999 és 2001 között pedig Münchenig járt. A cívisvárosból indulva, Nyíregyházát, Tokajt, Miskolc-Tiszait, Füzesabonyt és a Keletit érintve haladt Bécsig, majd tovább a frankfurti vagy müncheni főpályaudvarig.
Mindennek a jelenkori folytatásaként, mint a cikkből is kiderül, a decembertől indítandó vonatpár az ÖBB, a MÁV, valamint a Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) együttműködésében valósul meg. A vonat magyar szakaszán természetesen a magyar díjak és kedvezmények érvényesek, a határon túlra utazáshoz nemzetközi jegyet kell váltani.
Az új összeköttetést a jelenlegi rjx67/62-es railjetek Miskolcig történő meghosszabbításával alakították ki. Az ÖBB menetrendi keresőjébe, a Scottyba feltöltött adatok szerint Magyarországra tartó vonat menetrend szerint 13 óra 28-kor indul a müncheni főpályaudvarról (München Hauptbahnhof), a bécsi főpályaudvarról (Wien Hauptbahnhof) 17:40-kor startol, Budapest-Keletibe 20:35-kor érkezik és tíz perc múlva indul is tovább, hogy 22 óra 51-kor befusson a borsodi megyeszékhelyre. A szerelvény a miskolci éjszakázást követően reggel 7 óra 3-kor indul útnak a Tiszai pályaudvarról, a Keletiből 9:30-kor megy tovább, Bécsbe 12:20-kor, a sörfőváros Münchenbe pedig 16:34-kor lehet vele megérkezni. Vagyis a teljes, bő 900 kilométeres úton körülbelül kilenc és fél óra a menettartam, Bécs és Miskolc viszonylatában pedig cirka öt és negyed óra.
A december közepétől újraéledő szolgáltatáshoz egy meglévő, jelenleg a Keletiben éjszakázó szerelvényt forgatnak be Miskolcig – veti még fel az Indóház –, vagyis a vonatot nem Budapesten, hanem a borsodi megyeszékhelyen fogják takarítani és előkészíteni. Kérdés, hogy ez többletvonat lesz-e, vagy kiváltja a jelenleg a Keletiből 20:25-kor induló, Miskolcra 22:31-kor érkező IC518-as Borsod IC-t.
A végére csak egy szakmai kérdés maradt: milyen módon fogja a MÁV a railjet-szerelvény napi 364 kilométeres többlefutását kiegyenlíteni az ÖBB-nek?

Az ÖBB egyik klasszikus, ingavonati railjet-szerelvénye, kép forrása: iho.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
