A leköszönő fideszes alpolgármester elismerést és kitüntetést vehetett át Miskolcon, mivel az erről döntő testület úgy ítélte meg, hogy Hollósy András alpolgármesteri munkája alatt rendkívül sokat tett a város közrendjéért, közbiztonságáért. A hír fogadtatása meglehetősen vegyes.
Az érintett maga újságolta el a hivatalos elismerést a közösségi médiában és képeket is közölt az eseményről. „Miskolc közrendjének, közbiztonságának érdekében végzett alpolgármesteri munkájáért rendészeti elismerésben és tiszteletbeli rendész kitüntetésben részesültem!
Miskolcon a rend és a közbiztonság soha nem lehet alku tárgya! Köszönöm a bizalmat. A szolgálatot folytatom Miskolcért és a miskolciakért!” – írta bejegyzésében Hollósy András. Később hozzátette, hogy leginkább a járatkísérő seriffrendszer bevezetésére büszke.
Az olvasók reakciója egészen széles skálán terjed erre a hírre. „Szívből gratulálok! Teljes mértékben megérdemelt kitüntetés. Nagyon sokat köszönhetünk Hollósy úrnak!” – írta egyikük. Ugyanakkor más vélemények is előkerültek. „Ez most vicc volt a várostól?” – reagált egy másik olvasó. Íme az elismerések:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
