Végrehajtás a Miskolci Fürdők ellen – A Facebookon feszült egymásnak a polgármester és a korábbi alpolgármester

Megdöbbentő bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán Szopkó Tibor önkormányzati képviselő, korábbi alpolgármester. A politikus arról posztolt, hogy végrehajtás alá került a Miskolci Fürdők Kft. A válasz nem is váratott magára sokáig, néhány órával később Tóth-Szántai József polgármester fejtette ki az ügy részleteit.

Szopkó Tibor korábbi alpolgármester bejegyzésében válaszokat várt a városvezetéstől több égető kérdésre is. Többek között arra volt kíváncsi, hogy:
„Tájékoztatná arról is a miskolciakat, hogy mit kívánnak tenni az ügyben és hogy fog így megnyitni a Barlangfürdő?

Ez már a csőd? Kérem a fideszes városvezetést, haladéktalanul adjanak számot erről az ügyről, mert ez nagyon nem játék!”

A turizmusért felelős korábbi alpolgármester bejegyzéséből nem derült ki, hogy konkrétan milyen ügyről van szó, vagy az, hogy mi váltotta ki a bíróság döntését, hogy végrehajtást kezdeményezett a Miskolci Fürdők Kft. ellen.

Szopkó Tibor azt is kifejtette:

„A politikai véleménykülönbségeinktől és a fideszes városvezetés vállalhatatlan tevékenységétől függetlenül őszintén remélem, ez nem a vég kezdete és nem a város csődjének az első lépése!” – ez az utolsó mondata szintén súlyos aggodalmakra adhatott okot a városlakók körében.

Nem először feszül egymásnak várospolitikai ügyekben Tóth-Szántai József és Szopkó Tibor, vitáik tisztázása miatt már bíróságon is jártak a felek

Valószínüleg pont a súlyos állítások miatt – saját közösségi oldalán – nagyon gyorsan megérkezett a részletes válasz Miskolc város polgármesterétől.

Tóth-Szántai József kifejtette, hogy egy 15 évvel ezelőtt kezdődött ügyről van szó és ez az ügy, akkor is már évek óta folyamatban volt, amikor Szopkó Tibor a Miskolc turizmusáért is felelős alpolgármestereként tevékenykedett.

Az ügy részleteivel kapcsolatban a polgármester elárulta továbbá, hogy a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben egy közel 100 millió forintos követelés miatt indult végrehajtási eljárás. Ennek alapja egy 2011-ben a Selyemréti Strandfürdő fejlesztése kapcsán kezdődött jogvita. A kivitelezési szerződést annak idején késedelmes és hibás teljesítés miatt mondta fel a Miskolci Fürdők akkori vezetője, Czinkné Sztán Anikó, majd vita alakult ki a felek közötti elszámolásról. Az ebből indult per különböző okokból többször is megjárta a Kúriát, és 2026 júniusában született benne jogerős ítélet.

Tóth-Szántai József bejegyzésében arra is felhívta az ellenzéki képviselő figyelmét, hogy amennyiben valóban arra kíváncsi, hogy 2011-ben miért hozott olyan döntést a fürdők akkori vezetője, amely évtizedes jogi vitához vezetett, akkor a képviselőnek Czinkné Sztán Anikót, a kft akkori ügyvezetőjét kellene megkérdeznie.

A polgármester felelevenítette, hogy „Szopkó Tibor 2021-től Miskolc alpolgármestere volt, ráadásul a turizmusért is felelt. A Miskolci Fürdőket érintő, több mint százmilliós jogvita az ő alpolgármestersége idején is folyamatban volt.”

„Ha tudott róla, akkor mit tett alpolgármesterként az ügy rendezéséért?
Milyen megoldást javasolt? Milyen intézkedést kezdeményezett?
Ha pedig nem tudott róla, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a turizmusért felelős alpolgármester nem tudott a Miskolci Fürdők egyik jelentős, hosszú évek óta folyamatban lévő jogvitájáról?” – tette fel a kérdéseket Tóth-Szántai József.

A polgármester azt is kifejtette, hogy a mostani városvezetés nem most szerzett tudomást az ügyről és meg is tette a szükséges jogi lépéseket. A Miskolci Fürdők Kft. megtámadta a jogerős ítéletet a Kúria előtt.

Ezzel azonban nem ért véget az adok-kapok, Szopkó Tibor ismét kifejtette a véleményét – ezúttal a polgármester bejegyzésének kommentszekciójában.

„Azért egy 2011-ben kezdődő ügyben 2026-ban jogerőssé vált fizetési kötelezettséget, nehogy már az én nyakamba próbáljon varrni. (A Barlangfürdő kapcsán se jött be. Itt sem fog…) Azt gondolta, nem fog kiderülni, hogy a „Grand Opening”-re készülő cég végrehajtásra került? Miért nekem kellett erre rávilágítani? Miért nem kommunikált az ügyről? Végezetül pedig – hogy hagyhatta azt, hogy végrehajtásra kerüljön egy önkormányzati cég? Azt pedig gyanítom, nem gondolja komolyan, hogy az igazság kimondásáért cserébe a vádaskodás a jó reakció” – vélekedett a korábbi alpolgármester.

A Hajdúép egyik munkása dolgozik a Selyemréten a Minap.hu korabeli fotóján

Időközben a Borsod24 kiderítette, hogy A Selyemréti Strandfürdő 2011–2012-ben indult nagy átépítésének első kivitelezője a debreceni Hajdúép Kft. volt. A munkát közbeszerzéssel nyerték el, és 2011. október 21-én kötött vele vállalkozási szerződést a Miskolci Turisztikai Kft. A munkaterületet ugyanezen a napon adták át; a tényleges építési munkák körülbelül egy hónapos csúszással indultak el. A beruházás nettó értéke nagyjából 991 millió forint volt, ebből 491 millió forintot uniós támogatás fedezett. Az eredeti terv szerint 2012 júliusára kellett volna elkészülnie az új medencecsoportnak, a 25 méteres medencének, a csúszdamedencének és a kapcsolódó létesítményeknek.

A történet azonban félbeszakadt: Kriza Ákos döntése alapján 2012. június 8-án a Miskolci Turisztikai Kft. felmondta a Hajdúéppel kötött szerződést. A városi cég késedelmekre és a tervektől, illetve az engedélyezett építőanyagoktól való eltérésre hivatkozott. A Hajdúép ezt vitatta, Tutor Lóránt szerint a cég által alkalmazni kívánt anyagváltoztatásokat korábban egyeztették. A felek között komoly nyilvános vita alakult ki, majd az addig elvégzett munkák elszámolásában sem tudtak megegyezni, így került bíróságra az ügy, amelynek perértéke a jogvita végére már meghaladhatta a 100 millió forintot.

A Hajdúép Kft. után egy miskolci konzorcium kapta meg a Selyemréti Strandfürdő befejezését: az Adeptus-H Zrt. + Orszak Borsod Kft. folytathatta a munkát. A munkaterületet 2013. február 7-én adták át nekik. A két cég meghívásos közbeszerzési eljárásban nyerte el a félbemaradt beruházás folytatását. A befejezés szerződéses értékét akkor nettó 650 millió, bruttó mintegy 850 millió forintban adták meg.

Cikkünk megjelenésekor úgy tudni, hogy a Miskolci Fürdők időközben rendezte a végrehajtásban követelt tartozást.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek