Nem új logóval, reklámkampánnyal vagy még egy támogatási programmal kellene megújítani a magyar turizmust, hanem az egész ágazat működését kellene más alapokra helyezni – erről ír Pakuts Tamás a Szálloda.blog friss elemzésében. A szerző szerint az elmúlt évek beruházásai és rendszeresen kommunikált rekordjai önmagukban nem bizonyítják, hogy a magyar turizmus versenyképesebb vagy ellenállóbb lett.
Az egyik legfontosabb hiány egy valódi, hosszú távú stratégia. Nem elég évről évre több vendéget és nagyobb bevételt célként kitűzni: azt is meg kellene határozni, milyen turistákat szeretne Magyarország megszólítani, mennyi ideig maradjanak, mennyit költsenek, és mely térségek fejlődését kellene erősíteni. A siker mérésénél ezért a vendégéjszakák mellett az egy főre jutó költésnek, a tartózkodási időnek és annak is számítania kellene, hogy a turizmusból származó pénzből mennyi marad helyben.
A Szálloda.blog szerint az állami turizmusirányítás szerepét is újra kellene gondolni. A Magyar Turisztikai Ügynökségnek és a Visit Hungarynek elsősorban jó adatokat, kutatásokat és koordinációt kellene biztosítania, miközben nagyobb önállóságot hagy a vállalkozásoknak és a desztinációknak. A szakmai szervezeteknek pedig nemcsak rendezvényeket kellene szervezniük, hanem elemzéseket készíteniük, vitákat kezdeményezniük és szükség esetén konfliktust is vállalniuk.
Külön hangsúlyt kap a vidék. Budapest erős nemzetközi márka, de a magyar turizmus nem épülhet kizárólag a fővárosra, a Balatonra és néhány kiemelt célpontra. Tokaj, Eger, a Bükk, a Mátra, a Tisza-tó és más térségek akkor válhatnak önállóan is vonzó úti céllá, ha a szállás mellé közlekedés, gasztronómia, kulturális programok, aktív turizmus és helyi vállalkozások is kapcsolódnak.
A szerző szerint az árak emelkedése önmagában nem baj, ha vele együtt a szolgáltatás minősége is javul. A gond ott kezdődik, amikor Magyarország drágábbá válik anélkül, hogy jobbá is válna. Ehhez kapcsolódik a munkaerő kérdése: a szakemberhiány egy része vezetési probléma, mert sokakat a gyenge vezetői kultúra, a fejlődési lehetőség hiánya, illetve a teljesítmény helyett a személyes kapcsolatokra épülő működés távolít el az ágazattól.
Megújításra szorul az oktatás is. A hagyományos szakmai tudás mellett technológiai ismeretekre, idegen nyelvekre, adatértelmezésre, mesterséges intelligenciára, digitális értékesítésre, pénzügyi és vezetői készségekre is szükség van. Ugyanilyen fontos, hogy a közlekedést a turizmus részének tekintsék: hiába jó egy szálloda vagy látványosság, ha nehéz eljutni oda vagy rosszak a csatlakozások.
A 12 pont között szerepel az egyediség felértékelése és a fenntarthatóság komolyabb értelmezése is. Nem mindenhol ugyanazokra a wellness-szállodákra és sablonos fejlesztésekre van szükség, hanem helyi történetekre, családi vállalkozásokra, pincészetekre, tájakra és kulturális értékekre kellene építeni. A fenntarthatóság pedig nem merülhet ki a törölközők újrahasználatában vagy a műanyag szívószálak lecserélésében: számít az energia- és vízhasználat, a helyi beszállítók szerepe és az is, mennyi érték marad a térségben.
A tizenkettedik pont a szakmai vita kultúrájáról szól. A kritika nem ellenséges támadás, hanem olyan visszajelzés, amely jobb döntésekhez vezethet. A ráadás pedig összefoglalja a javaslatcsomagot: a turizmust valódi gazdasági ágazatként kellene kezelni, amely összeköti a közlekedést, a vendéglátást, az oktatást, a kultúrát, a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést és a munkaerőpiacot. A kérdés így már nem pusztán az, hány turista érkezik Magyarországra, hanem az, milyen értéket teremtenek, és ebből mennyi marad az országban, illetve a helyi közösségekben.
További információk a témában: Szallodablog
Nyitókép: AI
