Vasárnap néhány perccel 11 óra után személyautó és vonat ütközött össze Tállyán, a Táncsics Mihály utcai, andráskereszttel jelzett vasúti átjáróban. A vonat Abaújszántóról tartott Szerencs felé, amikor a sínekre hajtó autóval összeütközött.
Az autóban ketten utaztak. A sofőr – egy 42 éves nő, aki információink szerint néhány hónapja szerezte meg a jogosítványát – ki tudott szállni a járműből, eszméletlen állapotban találták a helyszínen. Utasa a roncsba szorult; a szerencsi hivatásos tűzoltók feszítővágóval emelték ki. A mentők a helyszínen újraélesztették, de nem tudták megmenteni: a sérült a helyszínen életét vesztette. A vonaton öten utaztak, közülük a rendelkezésre álló információk szerint senki nem sérült meg.
A helyszínre a tűzoltók és a társhatóságok egységei mellett mentőhelikopter is kiszállt.
Egy személygépkocsi a vasúti átjáróba hajtott, majd összeütközött a közlekedő személyvonattal – mondta el Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A baleset pontos körülményeit a hatóságok vizsgálják.
A baleset miatt az Abaújszántó és Szerencs közötti vonalszakaszon pótlóbuszok közlekedtek, az érintett szakaszon hosszabb menetidőre kellett számítani az utasoknak.
A tállyai baleset egy hónapon belül a harmadik eset Borsod-Abaúj-Zemplénben, amikor közúti jármű ütközött vonattal – szombaton pedig egy személyautó tehervonattal karambolozott.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
