Közadatigényléssel kérte ki a miskolci Barlangfürdő jövőjével kapcsolatos fejlesztési dokumentumokat az aHang civil szervezet miskolci csapata. A megkapott anyagokból az derül ki, hogy jelenleg nem egyértelmű, pontosan milyen elképzelések mentén valósulhat meg a következő fejlesztési ütem, miközben a gyógyászati részleg helyreállítását továbbra is kulcsfontosságúnak tartják.
A civil szervezet Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Tóth-Szántai József polgármester egy korábbi lakossági fórumon említést tett a barlangfürdő jövőjére vonatkozó koncepciótervekről. Ezeket közadatigényléssel kérték ki, és állításuk szerint meg is kapták.
Mint írják, a dokumentumokban két, egymástól függetlenül készült fejlesztési koncepció szerepel, amelyek egyenként több mint 10 milliárd forintos beruházással számolnak. A szervezet ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek nem az önkormányzat megrendelésére készültek, hanem a tervezőcégek saját kezdeményezésére.
A bejegyzés szerint a két koncepció közös pontja, hogy elsődleges feladatként az aquaterápiás részleg felújítását jelölik meg, még a további bővítések és fejlesztések előtt. Az aHang úgy véli, ebben a kérdésben szakmai és lakossági oldalról is egyetértés mutatkozik, hiszen a gyógyászati szolgáltatások visszaállítása szerintük kiemelt jelentőségű.
Ugyanakkor az is felvetetődött, hogy az önkormányzatnak már korábban el kellett volna indítania a tervezési folyamatot. Az aHang közölte, hogy továbbra is választ vár a városvezetéstől a fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekre.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
