Több ezer bála ég Szentistvánnál, öt tűzoltóság vonult ki

bála, tűz

Több ezer szalmabála kapott lángra péntek kora reggel Szentistván külterületén, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen egy mezőgazdasági üzem mellett.

A tűzhöz a mezőkövesdi, a mezőcsáti, az egri, a füzesabonyi és a tiszafüredi hivatásos tűzoltókat riasztották, munkájukat a tiszabábolnai önkéntes egység segíti. Az oltást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.

A tűzoltók a bekötözött bálákat munkagépekkel bontják szét: így egyszerre lassítható a tűz terjedése, és menthető ki, ami még ép. A katasztrófavédelem közlése szerint délelőtt 11 óra után is zajlottak a munkálatok. „Nagy erőkkel próbálják menteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tűzoltók, ami még menthető” – írták a szervezet közösségi oldalán, hozzátéve, hogy senki nem sérült meg.

A lángok a felvételek szerint nem terjedtek át az üzem épületeire. Azt, hogy mi okozta a tüzet, egyelőre nem közölték – ezt a hatóságok utólag vizsgálhatják.

Az eset azért is érzékeny pont, mert az idei aszály miatt amúgy is kevesebb a takarmány, a széna és a szalma az országban a szükségesnél.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek