A közlekedési helyzet a sokszorosan feltúrt Miskolcon? Nem jó, de nem is tragikus

Egyszerre több helyen álltak neki Miskolcon az utak ráncba szedésének, emiatt pedig bizonyos időszakokban komoly torlódások alakulnak ki a belvárosban. A Szentpéteri kapu és a Búza tér sem kivétel.

A helyi csoportokban állandóan visszatérő kérdés, hogy éppen az adott időszakban normálisan járható-e a 26-os főút Miskolcon. Krisztina (egy fotóval illusztrálva) igyekezett is választ adni erre, de ez változó, mivel a különböző idősávokban teljesen eltérő forgalmi helyzettel találkozhatunk. Dél után nem sokkal nagyjából így nézett ki a terület, megtudhattuk, hogy a Szentpéteri kapu normál ütemben járható délben, a Búza térnél viszont pár perces várakozás van.

Aki rendszeresen kénytelen arra járni, az tudja, hogy ez délután kettő órától jelentősen romlik (ahogy a reggeli csúcsforgalom sem leányálom), akkor már jelentős torlódásokkal kell mindig számolni mindkét említett helyen. Ahogyan egyébként máshol is, a 3-as főúton járva sem volt kellemes az autózás július közepétől, ahol szintén útfelújítási munkálatokat végeznek.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek