Megint egészen ijesztő porvihar az autópályán, a látótávolság szinte nullára csökkent (VIDEÓVAL)

Szinte megismétlődött ugyanaz, ami három évvel ezelőtt halálos balesethez vezetett az M1-es autópályán, olyan porvihar alakult ki, hogy a járművek csak cammogva mertek haladni, annyira nem lehetett látni semmit a portól. És így jártak jól, mert 2023-mal ellentétben, ezúttal megúszták csattanás nélkül.

Komoly porvihar nehezítette a közlekedést az M1-es autópályán szerdán, amiről egy videó is készült. A bábolnai pihenő és a komáromi csomópont között a viharos szél hatalmas mennyiségű port kavart fel a környező földekről, ezért a látótávolság egyes helyeken néhány méterre csökkent. Egy kamionos fedélzeti kamerája is rögzítette a félelmetes pillanatokat – írja a Kisalfold.hu.

A felvételt készítő sofőr szerint a helyzet rendkívül ijesztő volt, a látási viszonyok csak akkor kezdtek javulni, amikor megérkezett az eső, amely lecsillapította a port.

A mostani eset felidézi a 2023. március 12-én, Herceghalom közelében történt tragikus tömegbalesetet. Akkor szintén egy hirtelen kialakuló porvihar miatt 41 jármű ütközött össze az M1-esen. A balesetben egy ember meghalt, 39-en megsérültek, 19 jármű pedig totálkáros lett.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek