Borsodi tapasztalatokról és beruházásokról beszélgetett a kínai nagykövettel Bazin Levente és Komjáthi Imre

Megosztás

Közel kétórás megbeszélést folytatott Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, valamint Bazin Levente miskolci politikus és Komjáthi Imre, az MSZP elnöke. A találkozón a zöldátállás, az ipari fejlesztések, valamint a munkavállalók helyzete és érdekképviselete került a középpontba – számolt be róla közösségi oldalán Bazin Levente.

A bejegyzés szerint a megbeszélés során szóba került a kazincbarcikai BorsodChem is, amelyet a résztvevők a kínai-magyar gazdasági együttműködés egyik jelentős példájaként említettek. Komjáthi Imre személyes tapasztalataira is támaszkodhatott a témában, hiszen pályafutását a vállalatnál kezdte, és szakszervezeti vezetőként is dolgozott. A politikus a munkavállalói lehetőségekről, a szakmai előrelépésről és a munkahelyi érdekképviselet fontosságáról beszélt.

Bazin Levente szerint a találkozón külön hangsúlyt kapott a dolgozók érdekeinek képviselete és a munkaügyi párbeszéd kérdése is. Gong Tao nagykövet arról beszélt, hogy a kínai vállalatok számára fontos szempont a munkavállalók megbecsülése, valamint a helyi közösségekkel való együttműködés. A felek egyetértettek abban, hogy egy beruházás sikerét nem csupán a gazdasági mutatók alapján lehet megítélni, hanem az is lényeges, milyen munkahelyeket teremt, hogyan bánik a dolgozókkal, és milyen kapcsolatot alakít ki a környezetével.

A megbeszélésen szóba kerültek a szegedi BYD-gyár fejlesztésével kapcsolatos elképzelések is. Bazin Levente kiemelte, érdekesnek találta azt a megközelítést, amely szerint egy vállalat hosszú távú eredményességét nemcsak a termelési teljesítmény, hanem a társadalmi felelősségvállalás és a munkavállalók megbecsülése is meghatározza.

Ajándékkal is meglepték a kínai nagykövetet. A csomagban helyi méz, szörp, baráthegyi termékek és szerencsi csokoládé is helyet kapott.

A politikus arról is beszámolt, hogy a jövő héten Sanghajba utazik a kínai külügyminisztérium meghívására. A program keretében technológiai vállalatokat és innovációs központokat látogat majd meg, valamint szakmai fórumokon is részt vesz. Mint írta, kíváncsi arra, hogy Kína milyen válaszokat ad a 21. század gazdasági és társadalmi kihívásaira.

Fotók: Facebook

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek