A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője benyújtotta lemondását, nem is titkolják, hogy az ukrán pénzszállító választások előtti, rendkívül furcsa körülmények között, szinte terrorakcióhoz hasonlóan történt elfogása, tehát a Fidesz egyik legfontosabb politikai ügye vezetett idáig. A történetben rengeteg volt a jogellenes mozaikelem.
„Dr. Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője benyújtotta a lemondását a Legfőbb Ügyészségnek, amelyet a közte és a Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolt” – írja közleményében az ügyészség.
A közlemény szerint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a június 8-án benyújtott lemondását elsődlegesen az úgynevezett „aranykonvoj”, azaz az ukrán pénzszállítók ügyében közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolta. Az ügyészség szerint Fürcht Pál főügyész vezetői beosztásáról való lemondása egyoldalú nyilatkozat, ami a jogszabály alapján hat hónapon belül lép hatályba. „A főügyész úrnak nyomozás felügyeleti területen egy legfőbb ügyészségi ügyészi álláshely lett felajánlva” – írták.
Az ügyészség emlékeztetett, hogy az ukrán pénzszállítók elfogása kapcsán a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen jogellenes fogvatartás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban eljárás. Az ügyészség szerint ebben az ügyben „egyes nyomozástaktikai” kérdésekben (bizonyos nyomozati cselekmények és a gyanúsítottként potenciálisan szóba jöhető személyek kihallgatásának sorrendje miatt) szakmai vita alakult ki a KNYF és a szakfőosztály vezetője között. További részletek a Telex.hu cikkében olvashatók. (Fotó: Bruzák Noémi – MTI)

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
