Két kazincbarcikai rendőr gyors helyzetfelismerésének és emberségének köszönheti az életét az a súlyosan sérült kiscica, amely június 4-én a kora reggeli órákban az autók között tántorgott a Mátyás király úton. Az esetről az ACA – Angyalok a Cicákért Alapítvány számolt be közösségi oldalán.
Az ACA szerint a vérző, láthatóan súlyos sérüléseket szenvedett állat az úttesten bolyongott a forgalomban, amikor a szolgálatot teljesítő rendőrök észrevették. A bajba jutott állat befogása azonban nem volt egyszerű feladat.
A rendőrség tájékoztatásából kiderül, az intézkedő járőrök, Probáld László rendőr törzszászlós és Domos Gábor rendőr őrmester azonnal megálltak, felkapcsolták a kék villogót és megállították a forgalmat. A rémült állat ekkor egy autó alá menekült, majd felkapaszkodott annak alvázára. Végül az egyik rendőr a jármű alá feküdt, és így sikerült kiszabadítania a sérült cicát.
A két egyenruhás a helyzet súlyosságát látva nem elégedett meg azzal, hogy biztonságba helyezze az állatot. Segítséget kértek a helyi rendészet munkatársaitól, majd az ő javaslatukra felvették a kapcsolatot az ACA – Angyalok a Cicákért Alapítvánnyal, és eljuttatták hozzájuk a négylábút.
Az alapítvány szerint a kiscica egyértelműen gázolás áldozata lett. Súlyos koponya- és mellkasi sérüléseket szenvedett, eltört a koponyája, zúzódott a tüdeje, valamint az egyensúlyérzékelésért felelős központja is károsodott. Az állat jelenleg is állatorvosi kezelés és folyamatos megfigyelés alatt áll, állapota azonban lassan javul.

Az állatvédők úgy vélik, a rendőrök beavatkozása nélkül a kiscica valószínűleg nem élte volna túl a sérüléseit. Közleményükben külön köszönetet mondtak a két járőrnek, akik nemcsak a szolgálati feladatukat látták el, hanem valódi emberségről is tanúbizonyságot tettek.
Az alapítvány bejegyzésében úgy fogalmazott, a két rendőr a szemükben már biztosan kiérdemelte a „hétköznapi hős” címet, hiszen gyors és önzetlen segítségükkel egy kis életet sikerült megmenteni.
Fotók: BAZ megyei rendőrség/Facebook
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
