Soha nem látott előnyt mért a Tiszának a 21 Kutatóközpont

Minden eddiginél nagyobb lett a Tisza Párt előnye a 21 Kutatóközpontnál – derült ki az intézet frissen publikált kutatásából. Az adatok alapján a kétharmados többség kapujában áll Magyar Péter pártja. Ha ezt sikerül elérniük, akkor jogilag is lehetséges a rendszerváltás.

A 21 Kutatóközpont friss, március végi felmérése szerint tovább nőtt a Tisza Párt előnye a kormánypártokkal szemben – számolt be róla a 24.hu.

A kutatás alapján a teljes népesség körében a Tisza 40 százalékon áll, míg a Fidesz támogatottsága 28 százalék. A különbség a pártot választani tudók között még nagyobb: ebben a csoportban 54–38 arányban vezet a Tisza. A biztos szavazók körében pedig 56 százalék támogatja a pártot, szemben a Fidesz 37 százalékával – ezek a különbségek minden korábbinál nagyobbak az intézetnél.

A felmérés egyik fontos megállapítása, hogy nem a Fidesz gyengülése, hanem a Tisza látványos erősödése áll a háttérben. A párt január óta jelentősen növelni tudta támogatottságát, különösen a dönteni tudó választók körében, ahol 48 százalékról 54 százalékra emelkedett.

A kutatóintézet szerint a jelenlegi erőviszonyok alapján egy hárompárti parlament kialakulása tűnik a legvalószínűbbnek, amelyben a Tisza, a Fidesz és a Mi Hazánk kapna helyet. Utóbbi párt ugyan továbbra is a bejutási küszöb közelében mozog – a teljes népesség körében 4 százalékon áll –, de a biztos szavazók között már 6 százalékot mértek.

A Demokratikus Koalíciót és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot mindössze 1 százalékra mérték, így jelen állás szerint egyikük sem jutna be az Országgyűlésbe.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: a konkrét mandátumszámok csak becslések, mivel választókerületi bontású adatok hiányában sok helyen minimális különbségek dönthetnek majd.

A tartalom elkészítését a Local Innovative Media in Europe Network (LIMENet) program támogatta.
Ez a cikk az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült a LIMENet program keretében. A tartalomért kizárólag az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület vállal felelősséget, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy a Local Innovation in Europe Network (LIMENet) álláspontját.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek