Kis híján tragédia egy borsodi óvodában

II. János Pál Néri Szent Fülöp Katolikus Óvoda - Ózd

Megosztás

Vádat emeltek egy pedagógiai asszisztens ellen, miután egy súlyos ételallergiával élő hároméves kislánynak olyan nassolnivalót adott, amely allergiás reakciót váltott ki nála. A gyermek kórházba került, állapota azonban a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően rendeződött.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleménye szerint a Kazincbarcikai Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a nő ellen. A vádirat alapján az asszisztens egy borsodi település óvodájában dolgozott, ahol 2023 szeptemberében kezdte meg nevelését az a kislány, akinek gyermekorvosi szakvélemény alapján szigorú, földimogyoró- és szójamentes étrendet írtak elő.

Az édesanya az allergiáról tájékoztatta az intézmény vezetését és valamennyi dolgozót, így a vádlottat is. Az óvodában ennek megfelelően egyedi étkeztetést biztosítottak a gyermek számára: az ételt és az evőeszközöket minden nap a szülő vitte be, hogy kizárják az allergénnel való érintkezés kockázatát. A dolgozók tisztában voltak azzal, hogy akár kis mennyiségű tiltott összetevő is súlyos következményekkel járhat.

A probléma 2024 márciusának elején, egy névnapi rendezvényt követően történt. A szülők által bevitt nassolnivalókból maradt még az ünnepség után, és a pedagógiai asszisztens délelőtt két szál sóspálcikát adott a kislánynak. A vádirat szerint elmulasztotta ellenőrizni az összetevőket, a ropogtatnivaló pedig szójalisztet tartalmazott.

A gyermek később elmondta édesanyjának, hogy evett a sóspálcikából. Az anya azonnal értesítette az intézményvezetőt, majd orvost hívtak. A kislány ekkorra már rosszul volt és allergiás tüneteket mutatott, ezért kórházba szállították. A kezelés hatására a tünetek megszűntek, és a gyermek felépült.

Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott megszegte a foglalkozási szabályokat, és mulasztásával közvetlen veszélynek tette ki a rábízott gyermek egészségét, illetve életét. A büntetlen előéletű asszisztenssel szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munka kiszabását indítványozta.

Képünk illusztráció

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek