Szerkesztőségünk a Miskolcot vezető koalíciót alkotó frakciók vezetőihez, valamint a város által működtetett turisztikai szervezethez fordult kérdéseivel azt követően, hogy a Kocsonyafesztivál idején óriásplakátokon jelent meg hatalmas betűkkel a „Miskolc egy pöcegödör” felirat.
A kampány apropóján lapunk azt szerette volna megtudni, hogy jó ötletnek tartják-e a koalíciós politikusok ezt a lépést, mit szólnak az ügy kapcsán indított aláírásgyűjtéshez, valamint hogy történt-e egyeztetés a MIDMAR-ral a plakátkampánnyal kapcsolatban.
A megkeresett politikusok – Bajusz Gábor, a Fidesz, Molnár Péter, a KDNP és Bodor Márk, a PontMi – Lokálpatrióták Egyesülete frakcióvezetője – nem méltatták válaszra szerkesztőségünket. Ezzel szemben a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője, Fekete-Angyal Enikő részletesen reagált kérdéseinkre.
A válaszában a turisztikai szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy a MIDMAR Nonprofit Kft. mint turisztikai desztinációmenedzsment-szervezet Miskolc turisztikai kínálatának bemutatásáért, valamint a városi rendezvények turisztikai kommunikációjáért felel, munkáját pedig a város szolgáltatóival és szereplőivel együttműködésben, szakmai alapon végzi.
„A szervezet nem vesz részt politikai kampányok tervezésében, tartalmának meghatározásában, jóváhagyásában vagy egyeztetésében, és ilyen jellegű megkeresés nem történt” – szögezte le Fekete-Angyal Enikő. Hozzátette: a kérdésben hivatkozott óriásplakátos kampány nem tartozik a MIDMAR hatáskörébe, annak tartalmáról és megjelenéséről a szervezet nem döntött, és abban sem közvetlenül, sem közvetetten nem vett részt.
Az ügyvezető kiemelte, hogy a MIDMAR a Kocsonyafesztivált turisztikai és kulturális rendezvényként kezeli, kommunikációja kizárólag a programokra, a látogatói élményre és a városi kínálatra terjed ki. A szervezet célja, hogy szakmai feladatait nyugodt, politikától független keretek között végezhesse a város turisztikai fejlődése érdekében.

Az óriásplakátok körül kialakult vita egyébként egy petíció beindítását is eredményezte, amelyben a kezdeményezők Miskolc politikai hergélés eszközeként való felhasználása ellen emeltek szót.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
