Fordulóelőzetes: nehéz hétvége vár a borsodi csapatokra a Fizz Ligában

foci, futball, labdarúgás

A magyar labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában mindkét borsodi élvonalbeli együttes nehéz feladat előtt áll. A DVTK vasárnap délben hazai pályán fogadja a Kisvárdát, míg a Kazincbarcika egy nappal korábban az MTK Budapest vendégeként próbál pontokat szerezni a bentmaradásért folytatott küzdelemben.

DVTK–Kisvárda: Öt volt diósgyőri játékos térhet vissza

Vasárnap 12.45-től a DVTK a Kisvárda Master Good együttesét fogadja az Andrássy úton. A mérkőzés különleges színfoltja, hogy az újonc szabolcsi csapat keretében öt olyan játékos is szerepel, aki korábban megfordult Diósgyőrben.

Közülük a legismertebb talán a miskolci születésű Molnár Gábor, aki 2020 és 2022 között több mint 60 élvonalbeli találkozón lépett pályára piros-fehér mezben, és 18 gólt szerzett. Szintén miskolci kötődésű Oláh Bálint, aki 2017-ben mutatkozott be az NB I-ben a DVTK-ban, később visszatért a másodosztályú csapathoz, majd tavaly nyáron Kisvárdára szerződött. Novothny Soma két diósgyőri szezonja alatt 50 bajnokin szerepelt és 12 gólt szerzett, mielőtt Lengyelországból tért haza 2025 nyarán. A Kisvárda kapusa, Kovács Marcell a DVTK utánpótlásában nevelkedett, míg Medgyes Sinan a 2022/23-as feljutó csapat tagja volt, de az élvonalban nem kapott lehetőséget, így Zalaegerszegre igazolt.

A két csapat eddigi hat élvonalbeli diósgyőri találkozóján háromszor a hazaiak nyertek, kétszer döntetlen született, egyszer pedig a Kisvárda örülhetett. Az őszi fordulóban Kisvárdán 1-0-ra nyertek a várdaiak Mesanovic góljával, akkor halvány játékkal rukkolt elő a Diósgyőr. A hazai örökmérlege kedvező a DVTK-nak: hat mérkőzésből három győzelem, két döntetlen és egy vereség, 9 rúgott és 5 kapott góllal.

A tabellán jelenleg a Kisvárda áll jobban, a 6. helyen 27 ponttal, míg a Diósgyőr a 10. pozícióban 18 ponttal várja a találkozót. A piros-fehérek helyzetét javíthatja, hogy napokon belül megérkezhet Peter Ambrose csatár, akivel a skót Aberdeennel már mindenben megegyeztek. A 23 éves nigériai labdarúgó nyárig kölcsönbe érkezik Elton Acolatse pótlására, amint megkapja az utazáshoz szükséges vízumengedélyt.

A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok és az ultrák már előzetesen jelezték: a múlt heti idegenbeli meccs után vasárnap sem jelennek meg a stadionban, folytatják a bojkottot. A tiltakozás hatását a debreceni találkozón lehetett lemérni, ahol mindössze 42 diósgyőri drukkolt a vendégszektorban.

A DVTK-val kapcsolatos friss hír, hogy a Miskolcon székelő Borsodsport Invest 2026. március 1-jével Kft.-ből Zártkörűen Működő Részvénytársasággá (Zrt.) alakul át, ami a gazdasági elemzők szerint komoly növekedésre, tőkebevonásra vagy stratégiai értékesítésre utaló lépés.

Az 550 millió forintos jegyzett tőkével rendelkező, sportlétesítmény-működtetéssel foglalkozó céget Tamás Gábor vezeti vezérigazgatóként, míg a felügyelőbizottságban olyan nevek szerepelnek, mint Tima János (Mészáros-csoport, TV2, Opus Global, Veszprém Handball), Dr. Vörös József (elismert ügyvéd, Puskás Akadémia) és Sántha Gergely. A tulajdonosi körben a többségi, 99,09%-os részesedést Dr. Magyar Olivér Mátyás ortopéd-traumatológus birtokolja, míg stratégiai partnerként 0,91%-kal jelen van a Duna Group Európa Kft., amely mögött Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa, az ország egyik leggazdagabb embere áll. Mindez azt is jelezheti, hogy a cég az 1-3 éven belül várható nagy ugráshoz rakta le most az alapokat, persze ahhoz nem ártana megtartani az élvonalbeli tagságot.

Kazincbarcika–MTK: Az utolsó szalmaszál?

A Kazincbarcika helyzete jóval kétségbeejtőbb. Szombaton 13.30-tól az MTK Budapest vendégeként lép pályára, miközben már 7 pontra van lemaradva a még bentmaradó 10. helyen álló DVTK-tól. A kék-fehérek tétmérkőzésen utoljára októberben nyertek, amikor a Nyíregyháza otthonában szereztek három pontot. Azóta döntetlen is csak egyszer jött össze nekik – novemberben a Diósgyőr ellen –, majd zsinórban öt vereséget szenvedtek el.

Kuttor Attila, a csapat vezetőedzője a legutóbbi, Zalaegerszeg elleni vesztes mérkőzés után így nyilatkozott: „Kicsit hasonló volt a ZTE elleni mérkőzésünk, mint az őszi találkozók, de már előre tekintünk, a következő meccsre készülünk, és azon próbáljuk a legjobb teljesítményünket nyújtani. Ez így lesz a bajnokság végéig. Minden hétvégén harcolni fogunk, közben bízunk benne, hogy a gyerekbetegségek idővel elmúlnak.”

Egy kis reményt adhat az őszi találkozó emléke, amikor a barcikaiak 3-1-re legyőzték az MTK-t hazai pályán, méghozzá úgy, hogy a budapestiek egyetlen gólja a hosszabbításban született. Ez lesz a két csapat második egymás elleni NB I-es bajnoki mérkőzése, korábban főként a másodosztályban találkoztak (nyolc alkalommal), valamint 1982-ben az élvonalbeli tagságért zajló osztályozón csaptak össze, amelyen végül az MTK jutott fel.

A Kazincbarcika helyzete nehezebb azzal is, hogy Juhász István Bence kapus eltiltását tölti a Zalaegerszeg elleni kiállítása miatt. Pozitívum viszont, hogy sikerült szerződtetniük Nagy Zsombort, a rutinos középső védőt, aki éppen az MTK-nál nevelkedett és ott töltötte karrierje nagy részét. A 28 éves játékos összesen 71 élvonalbeli és 89 másodosztályú mérkőzésen szerzett tapasztalatot.

Mindkét mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek