Magyarország világelső lett az egy főre jutó emberi vérplazma exportálásából származó jövedelmezőség terén – derült ki a Válasz Online által ismertetett Marketing Research Bureau kutatásából. Hazánk 2024-ben 114 millió dolláros nettó exporttöbbletet ért el a vérkereskedelemben, amely lakosonként 12 dollárt jelent, több mint tízszeresét az amerikai értéknek. Ezt a különleges helyzetet azonban vitatható állami gyakorlatok és szabályozási hiányosságok tették lehetővé.
A Válasz Online részletes cikke szerint a plazmázás terén 2010 és 2020 között minden évben átlagosan húsz százalékkal nőtt a kinyert plazma mennyisége. A robbanásszerű növekedés mögött három fő tényező áll: a modellváltás, amely lehetővé tette a pénzért történő plazmagyűjtést, a túlplazmázás, amelyet eddig nem lehetett ellenőrizni, valamint a plazmaállomások számának megtízszereződése egy évtized alatt.
Az igazán fontos változás azonban 2026 januárjában következett be: idén lépett működésbe a Nemzeti Keresztdonációs és Donorkizárási Regiszter, amely végre képes összekötni a különböző központok adatbázisát és kiszűrni a túlplazmázást. A jogszabályok szerint legfeljebb évi 45 alkalommal lehet plazmát adni, ám ezt a korlátot eddig a donorok szabadon kijátszhatták azzal, hogy több központba is jártak.
Az állami vérplazma értékesítése is számos kérdést vet fel. A Bayerné Matusovits Andrea (Bayer Zsolt felesége) által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat 2024 őszén újabb négy évre, összesen 19,4 milliárd forint értékben szerződött a Vascular Venture Kft.-vel az önkéntes véradóktól gyűjtött, de a gyógyításban fel nem használt friss fagyasztott plazma értékesítésére. A Válasz Online korábbi cikksorozata nyomán még büntetőper is indult, amelyet az újság jogerősen megnyert – a bíróság szerint a plazmaüzletről szóló tudósítás tényállításai „valónak bizonyultak”.
A mostani szerződést már meghívásos tenderen nyerte el a cég, az egyetlen érvényes ajánlatként az OVSZ által kért minimális, literenként 57 054 forintos, vagyis körülbelül 141 eurós árat ajánlva. Ez végre piaci árnak felel meg, szemben a korábbi, világpiaci ár alatti üzletekkel. A cégcsoport tulajdonosai egyébként résztulajdonosok az Uzsoki Kórház szívkatéteres laborját üzemeltető társaságban is.
A kereskedelmi plazmagyűjtés üzletté vált Magyarországon, noha a jogszabályok szerint emberi szervért és szövetért – márpedig a vér folyékony szövet – nem lehet pénzt adni. Az állami hatóságok azonban évek óta szemet hunynak e fölött, holott van olyan központ, amely az első négy plazmaadásért összesen 97 800 forintot fizet, alkalmanként közel annyit, mint egy havi szociális segély.
A plazmagyűjtő állomások száma 2014 és 2025 között négyről 49-re nőtt. A hálózat nemcsak földrajzilag fedi le az országot, de társadalmilag is: a befektetők kifejezetten a legszegényebb régiókat célozták meg. A The Guardian riportban számolt be arról, hogyan adnak Magyarország legszegényebb emberei vérplazmát, hogy túléljenek. Ózdtól Salgótarjánig, Szolnoktól Debrecenig épültek ki a központok, ahol az emberek számára ez biztos bevételi forrássá vált.
A túlplazmázás problémája eddig az volt, hogy egyetlen emberről nem lehetett tudni, hány helyen adott plazmát. Egy-egy nagyobb városban akár két-három, Budapesten pedig több mint tíz központ működik. A donorok az évi 45 alkalmas keret elérése után egyszerűen átmentek egy másik állomásra, vagy párhuzamosan több helyen is jártak. Így évente akár száz liternél is több plazmát csapoltathattak le magukból – komoly egészségügyi kockázattal. Iparági források szerint a csigalassú fejlesztést az okozhatta, hogy ez egyetlen szereplőnek sem volt érdeke, főként nem a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező hazai plazmacégeknek.
A nemzetközi összehasonlítás azt mutatja: Magyarország mellett csak Németország, Ausztria és Csehország engedi a pénzes plazmagyűjtést ilyen szabadon, és e négy ország adja az európai forrásplazma 55 százalékát. Hazánk így jelentős „nyersanyag-beszállítója” lett a nyugati és japán gyógyszergyártásnak, miközben az igazán jövedelmező üzletből, a plazmából történő gyártásból nem részesedik.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
