A tavaszi tűzeset után nyolc hónappal, karácsony első napján újranyitott Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő azonnal hatalmas sikert aratott. A számok magukért beszélnek: december 25. és január 4. között közel 38 millió forint bevételt termelt a létesítmény, miközben több ezer vendéget fogadott, közülük 566-an bérlettel rendelkeztek.
„A fürdő az ünnepnapok alatt végig telt házzal üzemelt” – mondta Somodi Gabriella, a fürdő szolgáltatási vezetője a Tiszaújvárosi Krónikának. Az érdeklődés nemcsak a helyieket mozgatta meg: a Tisia Hotel szintén telt házzal működött az ünnepi időszakban, a szállóvendégek jelentős része is igénybe vette mind a gyógyvizes medencéket, mind a wellness részleget.
A fürdőépület tetőszerkezete az áprilisi tűzesetben sérült meg, de szerencsére nem kellett teljesen bezárni az intézményt. A kültéri medencéket már a nyári szezonra újra meg tudták nyitni, a wellness részleg és a fürdőgyógyászati szolgáltatások pedig folyamatosan üzemeltek. December 15-én ideiglenesen bezártak a karbantartási munkálatok befejezése érdekében, majd december 25-én reggel fél tízkor ismét megnyitotta kapuit a komplexum fedett részlege.
A rekonstrukció során nemcsak a belső tereket újították fel és szereltek fel korszerű tűzjelző rendszerrel, hanem egy újdonságot is létrehoztak: védőtetőt építettek a külső gyógyvizes medence fölé, amely eső és hóesés ellen véd, tűző napsütésben pedig kellemes árnyékot ad. A látogatók tisztaégboltú estéken továbbra is csillagfényben fürdőzhetnek, mivel bőven maradt fedetlen felület is.
A biztosító összesen 135 millió forintot utalt ki a fürdőt működtető TiszaSzolg 2004 Kft. számlájára, amely nemcsak a helyreállítást tette lehetővé, hanem egy másik régóta tervezett beruházást is előmozdíthat: az eredetileg a rekonstrukcióra elkülönített forrásokból most a sportcentrum parkolójának újjáépítése is megvalósulhat jövőre.
A belépőjegy-árak minimálisan emelkedtek, a tavaly áprilisra tervezett árakat most vezették be. A folyamatos bérletakció is hozzájárult a siker növeléséhez. A helyszíni beszámolók szerint azoknak a vendégeknek, akik a nyugalmasabb, csendesebb időszakokat keresik, a délelőtti órák ajánlottak.
A tiszaújvárosi gyors helyreállítás különösen szembeötlő, ha összevetjük más megyei fürdők helyzetével. Egy hozzászóló arról számolt be a fürdő Facebook-oldalán, hogy Miskolcról is odajárnak fürdőzni Tiszaújvárosba. Ez a megyeszékhely számára komoly szegénységi bizonyítvány: a 16 hónapja bezárt miskolci barlangfürdőre a kivitelezési szerződést csak december 4-én kötötték meg – több mint egy évvel a tűzeset után –, ráadásul a leégett gyógyászati épületet fel sem újítják.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
