Honnan jön az erő, hogy valaki ötven év civil lét után, a kényelmes távolságtartást feladva fejest ugorjon a politika sűrűjébe? A Tisza Párt helyi képviselőjelöltje számára egy televíziós interjú és a gyerekei jövője miatti aggodalom hozta meg a döntő fordulatot. A politikus szerint Miskolc és térsége az elmúlt évtizedekben számtalan lehetőséget szalasztott el, a leépülő egészségügy és az elvándorlás pedig mára fojtogató valósággá vált. Interjúnkban a jelölt őszintén beszél a pultoknál végzett munkáról, a gyűlöletmentes közbeszéd fontosságáról és arról a programról, amelyet a választókkal közösen, házról házra járva ír.
Ha egy mondatban kellene bemutatnia magát a választóknak, mi lenne az?
Egy civil vagyok, aki hisz abban, hogy lehet tisztességgel politizálni.
Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy elindul képviselőjelöltként?
A döntő pillanat számomra Magyar Péter első Partizán-interjúja volt. Ott éreztem először hosszú idő után, hogy talán még sincs vége ennek az országnak. Ötven évig éltem a magam életét: dolgoztam, gyereket neveltem, tudatosan távol tartottam magam a politikától. Őszintén nem gondoltam, hogy valaha képviselőjelölt leszek.
Aztán lassan minden elkezdett szétesni körülöttünk. Még nem is tudtuk azokat a botrányokat, amik ma már sorra derülnek ki – a pedofilügyet, az MNB-ből eltűnt százmilliárdokat, az oligarchák meseszerű gazdagodását, a kormány bűnszervezetként való működését, a korrupciót. Egy ponton rájöttem: a gyerekeim nem nőhetnek fel egy ilyen országban, az unokáimnak jobb, szabadabb jövő jár. Valakinek lépnie kell – és rájöttem, hogy ezt nem mindig másra kell érteni. A rendszer nagy munkát végzett rajtam, csak éppen nem úgy, ahogy szerette volna.
Mi lehet az előválasztási sikerének a titka?
Ha van titok, akkor az a munka. Több mint másfél évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a Tiszával. Akkor még idegenek voltunk egymásnak, mára közösség lettünk. Ott voltam a Tisza-szigetek megalakulásánál, és ott voltam a tagokkal kánikulában, hóban, fagyban, pultnál, rendezvényen, szervezésben, pakolásban – mindenben.
Szerintem ez a különbség: az emberek látták, hogy nincs olyan feladat, amire nemet mondtam volna. Ismernek, mert ott voltam köztük, nem felülről beszélve, hanem velük együtt dolgozva.
Az elmúlt másfél évben rengeteget tanultam: megismertem a politika működését, a helyi közösségek dinamikáját, és azt, hogyan lehet valódi támogatást építeni. Hiszem, hogy a politika nem posztokról és hangzatos mondatokról szól, hanem munkáról, jelenlétről és emberek meghallgatásáról. Nem irányítani kell őket, hanem példát mutatni.
Melyek a térség legnagyobb kihagyott lehetőségei az elmúlt 10–20 évben?
Elsőként a turizmust említeném. Miskolc olyan adottságokkal rendelkezik, amelyekről sok város csak álmodik: a Bükk, a tavak, a történelmi Avas, Miskolctapolca, a barlangfürdő – mégsem épült erre valódi, hosszú távú turisztikai stratégia. A Diósgyőri vár felújítása és a barlangfürdő bezárása évek óta bénítja az ágazatot, miközben Európa szerte keresik az egyedi úti célokat.
A másik kihagyott lehetőség a gazdaság fejlesztése. Miskolc nem a saját erősségeire, a helyi tudásra épített. Olyan összeszerelő üzemek érkeztek, amelyek nem a Miskolci Egyetemen képzett mérnökökre, informatikusokra, egészségügyi szakemberekre építettek, így a fiatalok elmentek. Mára Miskolc az egyik olyan nagyváros, ahonnan a legtöbb fiatal költözik el, egyszerűen azért, mert nincs perspektíva.
Ehhez társul az, hogy hosszú időn át hagytuk, hogy az ország lecsúszott, veszélyes gettóként tekintsen ránk. Pedig nekünk ez az otthonunk. A város, ahol maradni akarunk.
Mi lehet a kitörési lehetősége a területnek?
A válasz ugyanaz, amit elmulasztottunk: a turizmus tudatos, professzionális fejlesztése. Miskolc tényleg lehetne a Bükk városa, de nem papíron, hanem valódi tartalommal.
A másik kitörési pont a gazdaság átalakítása a Miskolci Egyetem tudásbázisára építve. A város jövője a mérnökökben, informatikusokban, innovátorokban van. Ha erre építünk, olyan munkahelyeket hozhatunk létre, amelyek valóban a helyi fiatalokat szólítják meg, és hazahozzák őket.
És igen: vissza kell adnunk a város önbizalmát is. Miskolcot újra szerethetőnek, élhetőnek és büszkének kell látnunk. A kitörés kulcsa egyszerre szakmai és lelki: tudásalapú gazdaság, okos turisztikai fejlesztés és egy olyan városkép, amelyben végre a lehetőséget látjuk, nem csak a problémát. Miskolc egy alvó óriás – és fel tudjuk ébreszteni.
Sokszor elmondja, hogy a választókkal együtt írja a programját. Mit jelent ez pontosan?
Ezt szó szerint értem. Az elmúlt másfél évben több száz emberrel beszélgettem: házról házra járva, pultnál, kitelepüléseken, fórumokon. Minden városrésznek megvan a maga problémája, olyanok, amelyeket nem lehet egy íróasztal mögül kitalálni.
Az Avassal kapcsolatban például nem én találtam ki, hogy gond a közbiztonság vagy a tömegközlekedés, ezt azok mondják el, akik ott élnek. Máshol a járhatatlan utak, az intézmények állapota, a gyermekorvos hiánya a legégetőbb.
A programom beszélgetésekből születik. A politika nálam nem felülről lefelé működik: nem kész megoldásokat hozok, hanem közösen keressük őket azokkal, akik a saját környezetükben a legjobban tudják, min kell változtatni. A választó mondja el, mi a valóság. A politikus dolga pedig az, hogy meghallja, megértse és megoldja.
Mi az az érték, amit a közéletbe szeretne bevinni?
A gyűlöletmentességet. Hiszek a vitában, az érvekben, a másik ember meghallgatásában. A vendéglátás megtanított arra, hogy ha valakinek más a véleménye, attól még nem az ellenséget kell látni benne, hanem lehetőséget a párbeszédre.
Április 12. után is együtt élünk majd mindenkivel, azokkal is, akiket ma a kormány gyűlöletre uszít. Őket is meg kell érteni. A közéletbe türelmet, emberséget, alázatot szeretnék vinni. Olyan politikát, ahol nem a gyűlölet a kötőanyag, hanem a közös célok.
Láttuk, hogy problématérképet készít Miskolc, Alsózsolca, Arnót, Felsőzsolca, Sajókeresztúr és Szirmabesenyő gondjairól, az eddigi visszajelzések alapján, mely kihívásokat tartják a legégetőbbnek a lakosok?
A problématérképet valóban készítem, de szeretném egyben, a teljes program részeként bemutatni, amikor eljön az ideje, ezért most nem mennék bele minden részletbe. Azt azonban általánosságban el tudom mondani, hogy a körzet településein három téma visszatérő szinte minden beszélgetésben: a közbiztonság, az utak állapota és az egészségügy, és persze mindezt átszövi a szegénység, ami tovább nehezíti az emberek mindennapjait.
A közbiztonság sok helyen napi szintű félelem forrása, legyen szó Miskolc egyes városrészeiről vagy a környező településekről. Az utak állapota gyakorlatilag az összeomlás határán van: kátyú kátyú hátán, járhatatlan szakaszok, évek óta halogatott felújításokkal.
A legsúlyosabb kihívás azonban egyértelműen az egészségügy. Miskolcon a kórházból gyakorlatilag a szakemberek fele hiányzik – vagyis feleannyi ember próbál ellátni egy egész megyét, sőt régiót, mint amennyi szükséges lenne. Sokan mondják: ma már szerencse kérdése, hogy ha valaki bekerül a kórházba, lesz-e, aki ellássa, megoperálja, vagy elkerüli-e a fertőzést a túlterhelt osztályokon. Ez nem 21. századi, európai szintű ellátás, és ezt mindenki érzi, aki valaha orvoshoz vagy kórházba kényszerült.
Én nem szeretnék félelmet kelteni, de a valóságot sem akarom eltakarni: a térség lakói nagyon világosan látják és megfogalmazzák ezeket a problémákat. A programom egyik célja éppen az, hogy ne csak beszéljünk róluk, hanem valódi megoldásokat kínáljunk. Ezért szerepelnek majd benne olyan elemek is, mint a város és a térség igényeihez igazított munkahelyek teremtése, a helyi gazdaság újjáépítése, illetve az, hogy a közszolgáltatások – az egészségügytől a közlekedésig – végre ahhoz igazodjanak, hogyan és hol élnek az emberek.
Mi az a változás, amit a választókerület lakói érezni fognak, ha 2026-ban Tisza-kormány alakul?
Egyszerűen: azt fogják érezni, hogy végre van állam, amely törődik velük. Hogy nem magukra hagyott emberek egy széteső rendszerben, hanem részei egy olyan országépítésnek, amely értük van. A remény visszatér, és a politika végre működik: nem elvesz, hanem ad.
Visszatekintve 2025-re mi volt az idei év legmeghatározóbb pillanata, eseménye az ön számára?
Ez egy olyan év volt, amikor a régi világ összeomlott körülöttünk, és közben valami egészen új kezdett épülni. Számomra a legerősebb pillanatok azok voltak, amikor házról házra járva, pult mellett állva vagy egy beszélgetés végén hirtelen rájöttem: az emberek valóban bíznak bennünk. Megosztják az életüket, a gondjaikat, a félelmeiket – és azt mondják, végre van valaki, aki meghallgatja őket.
Ha egyetlen képet kell kiemelnem, az az, amikor először mondták nekem: „Roland, mi maguk miatt hiszünk abban, hogy lehet változás.” Ez egy olyan mondat, amire nem lehet vállat vonni. Ez felelősség, és ez adott erőt az egész évben.
Számomra ez volt a legmeghatározóbb: felismerni, hogy emberek számítanak rám – és hogy készen állok válaszolni erre a bizalomra.
Ha egyetlen dolgot kívánhatna Miskolcnak a jövő évre, mi lenne az?
Az az önbizalom lenne. Hogy végre elhiggyük magunkról: ez a város érték. Nem csak problémák vannak itt, hanem lehetőségek is. Miskolc nem gettó, ahogy néha beállítják, hanem egy büszke, erős közösség az ország egyik legszebb és legsokszínűbb térségében.
Ha Miskolc visszanyeri a saját önbecsülését, minden más elindulhat: a gazdaság, a turizmus, a biztonság, a közösségi élet. A változás fejben kezdődik. Én azt kívánom a városnak, hogy 2026-ban merjen újra hinni magában – és merjen nagyot álmodni a saját jövőjéről.
Érdemes hinni a változásban?
Igen, de csak akkor, ha teszünk is érte. A változás nem magától jön el, és nem a politika hozza le az égből. A változást mindig az emberek hozzák el, amikor úgy döntenek: elég volt. Én ebben hiszek. Abban a csendes, kitartó civil erőben, amely most a Tisza körül épül.
Április 12-én két út van: vagy marad minden a régi, vagy elindul valami új. Vagy Orbán-kormány lesz, vagy Tisza-kormány. És ha Tisza-kormány lesz, akkor egy Tisza-képviselőnek valódi mozgástere, valódi ereje lesz a térsége fejlesztésére. Aki ezzel szembe megy, tudja-e garantálni, hogy lesz befolyása, lesz országos támogatottsága, lesz frakciója? Éppen ezért, nem szabad a kormányváltás útjába állni.
A miskolci választók egyértelmű akarata, hogy legyen változás. Ha valaki megosztja a szavazatokat, akkor ez a változás nem fog megtörténni. És marad minden úgy, ahogy most van: a leépült egészségüggyel, az elvándorlással, az összeomló szolgáltatásokkal. Ez most a tét.
Tisztelem mindazokat, akik az elmúlt években valóban a változásért dolgoztak. De új lapot kell nyitni. A régi betelt. Egy országot kell újraépíteni, és ehhez azokra van szükség, akik mögött valós politikai erő áll, akiknek lesz befolyása, lesz frakciója, lesz tárgyalási pozíciója. A párt nélküli vagy parlamenti küszöb alatti pártok jelöltjei ezt nem tudják biztosítani. Nem a szándékukat vitatom, de nem alkalmasak arra, hogy egy térség jövőjét képviseljék egy kormányváltás után.
Fontos megjegyeznem, a Tisza nem egyszínű: sokféle világnézetű ember dolgozik együtt egy frakcióban. Ma a Tisza az egyetlen erő, amely képes valódi rendszerváltást véghez vinni. Aki ezt gátolja, annak nem velünk van elszámolni valója, hanem a választókkal és Magyarországgal. Ha valaki be tudja bizonyítani, hogy nem a Tisza és nem a Tisza jelöltje az az erő, amely el tudja hozni a változást, akkor mondja el, ki az, és félreállok.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
A tartalom elkészítését a Local Innovative Media in Europe Network (LIMENet) program támogatta.
Ez a cikk az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült a LIMENet program keretében. A tartalomért kizárólag az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület vállal felelősséget, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy a Local Innovation in Europe Network (LIMENet) álláspontját.
