Azt már szinte minden miskolci tudja, hogy nemrég hivatalosan is áthelyezték a városban kijelölt türelmi zónát az illetékesek. A döntést a megfelelő közvilágítással, könnyebb ellenőrizhetőséggel, valamint a Selyemrét közelében élő lakosság biztonságérzetének erősítésével indokolták, és sikerként könyvelték el. Sokan azonban nem értettek egyet, legfőképp azért, mert az újonnan kijelölt terület közelében egy speciális gyermekotthon, sőt egy idősek támogatását célzó intézmény is található. A városvezetés sajtóközleményben reagált a felmerülő aggályokra.
Mint ahogyan arról korábban több ízben is beszámoltunk, nagy port kavart a megyeszékhelyen az örömlányok tevékenységét megtűrő terület áthelyezése. Az új türelmi zóna közelében ugyanis nemcsak 10-12 éves, hátrányos helyzetű lányokat ellátó speciális gyermekotthon, de a MESZEGYI fenntartásában működő Segítő Kezek Szolgáltatási Központ nevű, elsősorban idősek házi segítségnyújtásával foglalkozó intézmény is működik. Itt a szép korúak klubfoglalkozásokon vehetnek részt, de akár egy közös ebédet is elkölthetnek.
A döntéssel szemben sokan fogalmaztak meg kritikát, köztük Simon Gábor, a miskolci MSZP önkormányzati képviselője:
“A türelmi zóna áthelyezéséről szóló önkormányzati ülésen jeleztem az aggályaimat, hogy az új szakasz túlságosan közel van ehhez a gyermekotthonhoz, így nem lenne helyes, ha épp erre a területre tennék át azt. Fideszes képviselőtársaim azzal érveltek, hogy a gyermekotthon kívül esik az úgynevezett védőtávolságon, ami egyébként ebben az esetben háromszáz méter.”
Az aggódó és kritikus hangok ellensúlyozására a polgármesteri hivataltól elektronikus levélben a következő sajtóközlemény érkezett szerkesztőségünkhöz:
„Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2025 szeptemberében visszahelyezte a türelmi zónát a város korábbi, peremterületi helyszínére: a Szondi György–Szinva kereszteződéstől a Fonoda utca irányába eső, 100 méteres, jól belátható és megvilágított, bejáratoktól mentes járdaszakaszra.
A város körültekintően, az érvényes jogszabályoknak megfelelően, azokat betartva járt el. És ez még csak egy folyamat első lépése. Első lépés, amelyben a város a Selyemréti lakótelepről egy peremterületre helyezte át a zónát. A munka azonban nem ért véget: a város keresi azt a helyet, ahol ez a probléma végleges megoldást nyerhet.
Miskolcon a türelmi zóna történetileg is peremhelyszínen volt; a mostani döntés csak korrigálta azt a néhány évig érvényes korábbi kijelölést, amikor lakótelep mellé került, és onnan a tevékenység behúzódott a sűrűn lakott Selyemrétre, házak és játszóterek közé, tönkre téve a lakók biztonságérzetét.
A mostani döntés célja nem valamely tevékenység támogatása, vagy bátorítása, vagy bárki veszélyeztetése, hanem a rend fenntartása, a lakóövezetek és családok védelme, valamint az ellenőrizhetőség biztosítása. A most kijelölt szakasz ritkán lakott, jól belátható, közvilágított és bejáratmentes, így a rendőri ellenőrzés hatékony, az elbújás lehetősége korlátozott, a jelenség pedig lokalizálható.
A területen fokozott rendőri és közterület-felügyeleti jelenlét biztosítható, külön figyelemmel a gyermekek által használt útvonalakra. Az intézményi környezet védelme változatlanul kiemelt: iskolák, gyermekintézmények és közösségi terek környéke kiemelten ellenőrzött.
Miskolcon a közend nem alku tárgya: a város szakszerűen, jogszerűen és a lakók érdekeit szem előtt tartva jelölte ki a türelmi zónát, amivel a korábbi, lakótelep melletti kijelölés hibáját korrigálta.
Célunk változatlan: nyugodt, biztonságos lakóövezetek, egyértelmű és betartható szabályok, következetes érvényesítés, az alaptalan politikai támadásokat pedig a leghatározottabban visszautasítjuk.
A városvezetés szerint tehát elöljáróink szakszerűen, jogszerűen és a lakók érdekeit szem előtt tartva jártak el az új türelmi zóna kijelölésekor. A kérdés csak az, hogy a gyermekotthonban életvitelszerűen tartózkodó (emberkereskedelem feltételezett áldozatai, pszichoaktív szerek használói vagy épp súlyos pszichés tüneteket produkáló) fiatalok, valamint a nyugodt, jó hangulatú délutánokat közösen tölteni kívánó idősek érdekeit ki tartja szem előtt.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
