Magyar Péter is elemezte a sátoraljaújhelyi harcosok „gyűlölethétvégéjét”

A TISZA Párt vezérének értesülései szerint a hétvégén bekövetkező újabb fideszes „polgári körös továbbképzés” egymilliárd forint közpénzt emészt fel. Ezt kontrasztba állította az ellenzéki párt által szervezett ingyenes, közös felkészítő főzéssel.

150 millió közpénz után újabb egymilliárd folyik ki a harcosok és DPK-sok „továbbképzésére” a hétvégén? Magyar Péter saját közösségi oldalán elemezte a helyzetet. „A Fidesz 150 millió forint közpénzből szervezte 800 “digitális harcos” gyűlölethétvégéjét a poloskázó gyűlöletkarmesterrel Sátoraljaújhelyen.

Eközben a TISZA ingyen, közös főzéssel szervezte 1500 mosolygós önkéntesünk felkészítését a kampányra Felsőőrsön.

Orbánék szeptember 20-án 1 milliárd forint adófizetői pénzen szervezik a hazugságkampányuk újabb állomását Budapesten, amelyen a digitális polgári körök továbbképzést kapnak uszításból és gyűlöletkeltésből.”

„A TISZA eközben megszervezi, hogy ugyanebben az időpontban a TISZA Szigetek több tízezer önkéntesének felajánlásából minden magyar kórházhoz fertőtlenítőszereket, higiéniai termékeket és játékokat vigyünk.

Orbánék tönkretették az állami egészségügyet és kormányzás helyett gyűlöletkeltést folytatnak. A TISZA közössége ellenzékből is segíteni próbál és nemzeti összefogást hirdet.

Tessék választani!” – mutatott rá Magyar Péter. (Borítókép: Hollósy András – Facebook)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek