Támogatott tartalom!
A büntetőeljárás során a felkészült jogi képviselet döntő tényező lehet, hiszen a folyamat bármely szakasza meghatározó lehet a végeredmény szempontjából. Már a nyomozás kezdetén is célszerű szakértő védőhöz fordulni, aki ismeri az eljárási szabályokat, a hatóságok működését és a védekezés lehetséges módjait. A tapasztalt büntetőjogász ugyanis aktívan képviseli a terhelt érdekeit a rendőrség, az ügyészség és a bíróság előtt egyaránt.
A védelem hatékonyságát megkönnyítő tényezők
Ahhoz, hogy a védelem a lehető leggördülékenyebben tudja ellátni feladatait, néhány feltételnek teljesülnie kell, hiszen nem elég a szaktudás, a körülmények ismerete is elengedhetetlen. A jogi szakemberek, mint amilyen Dr. Janklovics Ádám, védőügyvéd is, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy szakmailag folyamatosan fejlődjenek és alkalmazzák a modern technikai megoldásokat is munkájuk végzése során.
A védelem feladatai közé tartozik a részletes ügyismertetés, a lehetséges jogkövetkezmények feltárása, valamint az egyedi védelmi stratégia kialakítása. Ehhez fel kell kutatni a mentő körülményeket, elő kell készíteni a vallomásokat és indítványokat, és jelen kell lenni minden eljárási cselekményen.
Az eredményes védelem figyelmet fordít a folyamatos kapcsolattartásra, arra, hogy gyorsan reagáljon az újonnan felmerülő körülményekre, valamint tisztességes és átlátható ügyvitelt folytat.
Milyen esetekkel találkozhatunk a büntetőjogban?
A büntetőjog területén sokféle eset fordulhat elő:
- Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények
- Közlekedési jogsértések
- Ittas vagy bódult állapotban történő vezetés
- Vagyon elleni bűncselekmények
- Fiatalkorú bűnelkövetés
Mindegyik típus sajátos jogi megközelítést kíván és speciális tudást igényel. Ezért olyan nélkülözhetetlen, hogy a védőügyvéd a büntetőjogi szakterületre specializálódott jogi képviseletet lásson el.
Mit nevezünk bűncselekménynek?
A bűncselekmény fogalma pontosan meghatározott a jogban. A Büntető Törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősül minden olyan szándékos vagy gondatlan magatartás, amely veszélyes a társadalomra. Az ilyen cselekedeteket a törvény büntetéssel sújtja.
A tényállás magában foglalja a cselekményt, a törvényben előírt büntethetőséget, a társadalomra való veszélyességet, valamint a szándékosságot vagy gondatlanságot.
A vonatkozó jogszabályok ugyanakkor megkülönböztetik a bűntett és a vétség fogalmát. A bűntett olyan szándékosan elkövetett bűncselekmény, amely legalább kétévi szabadságvesztéssel büntetendő. Minden más esetben vétségről beszélhetünk. A fogalmak közötti különbségtétel, a pontos jogi meghatározás biztosítja azt, hogy csak a törvényben rögzített magatartásért lehet büntetést kiszabni.
A büntetőeljárásban sokszor nagyon sok minden múlik az idő tényezőn: a mielőbbi jogi beavatkozás növeli az esélyét a kedvező kimenetelnek – ehhez azonban tapasztalt szakértő jogi segítségére van szükség.
