A Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesülete elnöke egy szerinte jogtalanul elvett vadászterület kapcsán azt állítja, április 12-ig esélyük sem volt arra, hogy a Fonyba méregdrága autókkal érkező nagyurak ellen labdába rúghassanak, amikor azok szemet vetettek a körzetükre. De a politikai helyzet megváltozása reményt ad a helyieknek arra, hogy visszaszerezzék 2017-ben törvényesen megszerzett 20 éves haszonbérleti szerződésüket.
Dőlnek ki a csontvázak az április 12-ei rendszerváltás óta a Nemzeti Együttműködés elmúlt 16 évének a rablógazdaságából. Az „együttbűnözés” rendszere nemcsak a nagy és jól működő magáncégeket kebelezte be erőszakkal, de a kicsiket is lenyúlta. A Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesülete, ahol a tagok többsége helyi földtulajdonnal rendelkező helyben élő vidéki ember, szintén áldozatul esett a politikai erőszaknak. A történetben főszerepet játszik Csöbör Katalin, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, Kozma István, Kozma Istvánné miskolci Fidesz önkormányzati képviselő férje, de az egyesület feljelentése által megindult büntető ügyben felsejlik a miskolci Répássy család szerepe is. Cikkünkben feltárjuk, hogy az állami szervek hogyan játszottak a miskolci kiskirályok kezére.
Helyi érdekek vagy a nagyurak hobbija?
„Ahhoz, hogy az egyesület 2017 óta tartó harcát megértsük, a vadászati törvény alapjait kell megismernünk” – mondja Puskás Gábor, az egyesület elnöke. „A szabályozás szerint egy adott erdőterület tulajdonosai a Földtulajdonosi Közösség (FTK) keresztül gyakorolhatják a tulajdonosi jogakat. Ebben a közösségben magántulajdon és állami tulajdon is van. A Fony, Hejce, Mogyoróska, Regéc községek közigazgatási területén lévő 658100 kódszámú vadászterület a pályázat kiírásakor 4960 hektár volt, melynek 35-37 százaléka állami tulajdon, a többi pedig több ezer ember tulajdona: a fél hektártól többszáz hektárig terjedő nagyságú. Az állam részéről az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága, az Északerdő Zrt. és a Nemzeti Földkezelő Alap érdekelt. A vadászati törvény kimondja, hogy az a pályázó kaphatja meg a vadászati jogot, aki garantálni tudja a vadgazdálkodásból eredő feladatok ellátását, eleget tesz a természetvédelmi törvényeknek , a földtulajdonosok több mint 50 %-a támogatja. A 2017 előtt tízéves haszonbérleti szerződés időtartamát 20 évre emelték.”
„2017-ben a Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesülete (FKF. VE.) és az előző haszonbérlő a Váraljai Gazdák Vadásztársaság (VG.VT) is pályázott a területre” – emlékszik vissza a történésekre Puskás Gábor.

„A vadászati hatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága (ANPI) az előző haszonbérlőt, a VG.VT. -t a haszonbérletük alatt elkövetett szabálytalanságaik, természetvédelmi károsításaik miatt nem támogatta az újbóli haszonbérletre. Az állami tulajdonosok, magánszemélyek, Fony, Regéc, Hejce önkormányzatai támogatásával mi szereztük meg az 50 százalék fölötti támogató többséget, így húsz évre megkapta az egyesületünk a haszonbérletet. Az egyesület és a nemzeti park között kiváló, zavartalan együttműködés valósult meg, támogattuk egymás tevékenységét, a korábbi természetkárosítások megszűntek, a haszonbérleti díj határidőre átutalásra került az ANPI-nek.”
A Váraljai Gazdák Vadásztársaság, amelynek nevét később Abaúj Zempléni Kerecseny Vadásztársasággá változtatták, nem nyugodott bele a vereségbe.
Vagy ideadjátok a terület felét, vagy elvesszük tőletek az egész területet
„Megjelent egyesületünknél 2019-ben Kozma István, az akkor már nevet változtatott Abaúj Zempléni Kerecseny Vadásztársaság elnöke, és kerek-perec közölte velünk: vagy átadjuk a terület felét számunkra, vagy elveszik az egészet. Olyan politikai támogatás van mögöttük, amivel mi nem tudunk szembe szállni” – eleveníti fel a történteket Puskás Gábor.
„Mi már akkor éreztük a nyomást, hiszen az addig velünk szakmailag együttműködő ANPI igazgatója, Veress Balázs, mint a Földtulajdonosi Közösség képviselője, ellenségesen állt hozzánk, megváltoztatta az addigi együttműködő viselkedését. Azzal teljesen tisztában voltunk, hogy miskolci politikai kiskirályok állnak Kozma István mögött. Az elnök felesége Kozma Istvánné, aki jelenleg a KDNP miskolci önkormányzati képviselője, jó barátnője Csöbör Katalinnak, a Fidesz ma már csak volt országgyűlési képviselőjének. Így belementünk abba, hogy akkor megosszuk a területet.”
Az ügy kapcsán személyes egyeztetésen vettek részt Zambó Péter földügyekért felelős államtitkárnál, de támasztottak feltételt is. „Azt kértük, hogy úgy osztozkodjunk, hogy egyenlően jussanak mindkét félnek jó és kevésbé jó terület. Kozma István azonban csak a jó területeket akarta megszerezni” – mesélte a társaság elnöke.
Az ügyben itt tűnt fel Csöbör Katalin neve, akinek a szerepe hamarosan már a dokumentumokon is látszott. A BAZ megyei kormányhivatal agrárügyi főosztálya készítette el a területmegosztást, és Kozma István véletlenül olyan emailt továbbított nekünk, amelyből látszik, hogy az akkori képviselőasszonynak is megküldték az anyagot, aki feltehetően tevőlegesen részt vett a politikai „elrendezésben”.

Amikor a kormányhivatal is a politika kezére játszik
„Végül 2024-ben politikai segítséggel sikerült elvenni egyesületünktől a törvényesen, 2017-ben megszerzett haszonbérleti jogot” – mondta lapunknak Puskás Gábor. „Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nagy szerep jutott a kormányhivataloknak. Mi ugyanis csak akkor fordulhattunk volna bírósághoz, ha a beadványainkat a kormányhivatalok továbbítják. A törvény szerint az elsőfokú vadászati hatóságnak erre 8 napja van, a budapesti kormányhivatalnak pedig 30 napja. Volt olyan beadványunk, ami 1,5 évig, volt olyan, ami 2,5 évig pihent náluk.”
„Mivel bírósági ítélet mondja ki, hogy a vadászati hatóság jogellenesen, törvénysértő módon függesztette fel egyesületünket, ezért fegyelmi eljárást és vizsgálatot kezdeményeztünk Demeter Ervin, majd Alakszai Zoltán kormánymegbízottaknál, azonban nem történt semmi.”
„A nyomozó hatóságoknál több feljelentést tettünk, például arra, hogy a haszonbérleti szerződésben szereplő bérleti díjakat egyoldalúan megemelték, a földtulajdonosi közösség számlájáról különböző ügyvédi irodáknak, tanácsadó cégeknek történtek utalások, felmerült a hivatali visszaélés megalapozott gyanúja is – de nem tartották érdemesnek ezek kivizsgálását.
A politika számára olyan fontos volt ez az ügy, hogy az államot az időközben elhunyt Kovács P. Zoltán ügyvéd képviselte, aki az agrárminisztériumhoz köthető visszaélés negyedrendű vádlottja volt (itt 2,2 milliárd forintot fizettek ki ügyvédi irodáknak – a szerk.). De történtek egyéb furcsaságok is. Egy peres eljárásban Buda Zsuzsanna ügyvéd helyettesítette a kijelölt ügygondnokot, aki egyébként az FTK. megbízásából több ügyben is eljárt és egy kormánytisztviselő mellől jelentkezett be a távmeghallgatáson, amit egyébként az eljáró bíró észrevételezett is – folytatta az elnök.
Végül az tette fel az i-re a pontot, hogy a kormányhivatal agrárosztálya újra rajzolta a vadászterület határait – 5500 hektárra növelve a térmértéket (bár ez a térképeken nem látszott) -, aminek alapján újra pályázni lehetett a haszonbérletre. Természetesen az állami tulajdonos a politika oldalára állt, így 2024-től elérték, hogy bennünket és a helyieket kisemmiztek a nagyurak.”

„Azóta is látjuk Csöbör Katalin Facebook-oldalán, hogy előszeretettel vadászik a területen Kovács Zoltán, a volt Fidesz-kormány kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, akit Kozma István és társai a hejcei vadászházaikban látnak vendégül” – osztotta meg lapunkkal az információkat az érintett.
Van fény az alagút végén?
Puskás Gábor elnök arról is beszélt, hogy a beadványaik közül egyetlen büntető feljelentésük jutott el a bíróságig. Ez a per ősszel folytatódik tovább. 2019-ben földtulajdonosi gyűlést hívtak össze közös képviselő megválasztására. A gyűlést Dr. Kolláth Ádám és Dr. Répássy Csaba vezette. Mivel a gyűlésen hamis jegyzőkönyv készült, amit hangfelvételekkel is bizonyítottak, megtették a büntető feljelentést. Az ügyben a II. fokon eljáró Balassagyarmati Törvényszék elmarasztaló ítéletet hozott, a fellebbezés miatt a Fővárosi Ítélőtábla előtt van az ügy, amely szeptember 10-ére tűzte ki a tárgyalást.
És hogy van-e fény az egyesület számára az alagút végén?
„Most bizakodóak vagyunk. Április 12. után felgyorsultak az események, ugyanis előtte hiába fordultunk bárhová, mindenütt – feltehetően politikai megrendelésre – falakba ütköztünk. Év végén megkerestük a Horváth Lóránt ügyvédi irodát, hogy képviselje az ügyünket, és jó esélyünk van arra, hogy az igazságszolgáltatás végre igazságot szolgáltat az egyesületünk tagjai számára a fideszes, ma már csak volt nagyurakkal szemben” – zárta a beszélgetést Puskás Gábor.

Szerző: Maros Éva
Nyitókép: Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a budapesti vadászati világkiállításon
További fotók: Csöbör Katalin Facebook, Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesülete
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
