Életének 76. évében elhunyt Dr. Kordos László (1950-2026) paleontológus, geológus, egyetemi magántanár, a földtudomány akadémia doktora, a Magyar Állami Földtani Intézet egykori igazgatója, a hazai paleontológia szaktekintélye, aki számos szenzációs felfedezést tett az emberré válás korai szakaszáról. Tudományos hírnevét a rudabányai ásatások alapozták meg, de népszerű ismeretterjesztő is volt.
A professzor Mezőcsáton született, két éves korától azonban Miskolcon élt. 1974-től 2012-ig dolgozott a Magyar Állami Földtani Intézetben, évtizedeken keresztül volt a múzeum és a könyvtár vezetője, majd 2007-2010 között az intézmény igazgatója. Ismeretterjesztő könyvek tucatjai fűződnek a nevéhez, többek között az azóta is gyakran forgatott 1984-es Magyarország barlangjai, Az első ötvenmillió év, Az emberiség kezdetei, a Sárkánygyíkok, vagy a Rudapithecus kutatás – Tények és mesék című kötetek.
Kordos László több mint 600 szakmai publikációjában újonnan felfedezett őslényeket írt le, foglalkozott az ipolytarnóci ősállatok és a mecseki Komlosaurus-dinólábnyomaival, valamint a Kárpát-medence emlősfaunájának kialakulásával.

Pedagógusként gyakorlatilag mindenkit tanított, aki ma a szakmában dolgozik. 1975-től a Kossuth Lajos Tudományegyetem külső előadója és a doktori iskola megalapítója volt. 1976-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őslénytani Tanszékén előadóként és konzulenseként látta el feladatait, 1997-től pedig a Szent István Egyetem Állatorvosi Karának alkalmazott zoológus szakán a palezoológia előadója volt, 2010-től a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Karán tanított.
Kordos László tudományos hírnevét a rudabányai felfedezések alapozták meg. 1971-től rész vett a világhírű Rudapithecus hungaricus, a “Rudi” körüli ásatásokban, majd 1978-tól már maga irányította azokat. Nevéhez kötődik többek között a “Gabi” névre keresztelt, 1999-ben megtalált 10 millió éves kihalt, emberszabású ősmajom leírása is.
A Rudapithecus hungaricus hatalmas szenzációt és nemzetközi figyelmet keltett. Látogatók ezrei tekintették meg a leleteket, címlapokon jelent meg Rudi, az ásatás pedig éveken keresztül amerikai-kanadai-magyar koprodukcióban folytatódott.

A professzor mindig szívesen, színesen és közérthetően beszélt a legújabb tudományos felfedezésekről, rengeteg rádió- és tévéműsor, újság állandó szereplője volt. Szerkesztőbizottsági tagja a National Geographic Magyarországnak és a Természet Világa magazinnak, nagy sikerű előadásokat tartott például a Mindentudás Egyetemén. 2010-ben a tudományos újságírók Az év ismertetterjesztő tudósa díj a csillaggal címmel tüntették ki.
„Magam még ma is különös késztetést érzek, hogy emberek előtt szerepeljek. Nagyszerű érzés, amikor mondanivalóm értő fülekre talál, amikor az ifjaknak, doktoranduszoknak nyithatok távlatokat, miközben tőlük rengeteget tanulhatok.” /Dr. Kordos László/
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
