Ennyiért vette meg a fizikus milliárdos a mezőkövesdi repteret

Megosztás

A Klementina évekig a Mezőkövesd, Mezőkeresztes és Miskolc tulajdonában volt, aztán szépen lassan felvásárolta Leisztinger Tamás, milliárdos üzletember, aki volt már a Zalakerámia, a Pick és a DVTK élén is.

A mezőkövesdi repülőtér területét 2007-ben kapta meg Mezőkövesd, Mezőkeresztes és Miskolc önkormányzata, akik közösen pályáztak annak érdekében, hogy fejlesztések induljanak az addig parlagon heverő területen. A Ryanair is érdeklődést mutatott az ország másoduk leghosszabb kifutójával rendelkező reptér iránt, de végül mai napig kihasználatlan volt a terület. Úgy tűnik, most eldőlt a Klementina sorsa és talán a gazon kívül más is kinő a földből.

Alig egy hónappal ezelőtt arról írtunk, hogy a borsodi reptér mezőkeresztesi tulajdonrésze már Leisztinger Tamás cégcsoportjához került, és a társaság a többi hányadra is igényt tart. A gyanú beigazolódott, és Miskolc márciusi adásvétele után után a mezőkövesdi önkormányzat is átadta a ráeső 1/6 részt a fizikus milliárdosnak.

Miután Mezőkeresztes eladta a ráeső területet, a másik két önkormányzat is hamarosan csatlakozott. Elsőként , még márciusban a miskolci közgyűlés döntött a tulajdoni hányadának (kétszer egyhatod) értékesítéséről, amely az értékbecslés szerint mintegy 1,4 milliárd forintot ér. Augusztusban pedig a mezőkövesdi önkormányzat is meghirdette az öthatodnyi tulajdonrészét és szeptemberre sikerült is túladni rajta.

A városi tulajdonban lévő ingatlanok 5/6 részét 2,1 milliárd forintért értékesíti az FRS Properties Ingatlanforgalmazó Zrt-nek, amely a Leisztinger Tamás tulajdonában lévő Forrás Nyrt. leánycége. A külön eladott irányfények 5/6 részének vételára összesen 6 millió forint.

-írta ezekben a napokban a Mezőkövesd Képekben Facebook-oldal.

Tehát immáron Leisztinger Tamás cégcsoportjához került mindhárom önkormányzat tulajdona. Az elméleti fizikus, üzletember 2022-ben a 16. leggazdagabb ember volt Magyarországon a Forbes szerint, becsült vagyona 99,4 milliárd forint. A korábban szocialista-közeli nagyvállalkozóként emlegetett üzletember volt már a DVTK, a Pick és a Hunguest Hotels tulajdonosa, újabban pedig a vegyiparban erősít.

A mezőkövesdi reptéren jelenleg a gaz az úr

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek