Megszállja a borsodi utakat a rendőrség

Megosztás

Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain 2023. augusztus 7. és augusztus 13. között 84 közúti közlekedési baleset történt, ebből három esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 26 ittas, illetve négy bódult állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A rendőrök a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik, ezért a következő hetekben is továbbfolytatják a koncentrált ellenőrzéseket.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek