Újabb akkumulátorgyár érkezik hazánkba, jelentette be Szijjártó

Megosztás

“Egy másik top tízbe tartozó elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését is hamarosan bejelentik” – fogalmazott a külügyminiszter.

„Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak, mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az együttműködés jelentős előnyökkel jár” – fogalmazott Szijjáró Péter a 444.hu által szemlézett szombati videójában annak apropóján, hogy Magyarország a díszvendége a kínai Jipinben zajló World Battery Conference-nek.

A külügyminiszter hozzátette: 2020 volt az első olyan év, amikor a kínai befektetők hozták a legtöbb befektetést Magyarországra, és a jelenlegi adataik szerint az idei lesz a második ilyen év.

„Ezért volt nagy megtiszteltetés, hogy bejelenthették a CATL és az EVE Energy óriási befektetéseit Magyarországra és egy másik top tízbe tartozó elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését is hamarosan bejelentik” – mondta.

Szijjártó szerint ha ezek az óriási beruházások befejeződnek, akkor Magyarország lehet a második legnagyobb akkumulátorgyártó a világon.

„Az elmúlt 1-1,5 évben Magyarország első számú export terméke az elektromos akkumulátorok voltak, ez hozzájárult az ország tavalyi óriási exportrekordjához, így világszinten a 34. helyen vagyunk, annak ellenére, hogy csak a 95. helyen állunk lakosságszámban”” – tette hozzá.

via 444.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek