Miskolcon is megnézhetjük a tegnap esti Oscar-díj győztes alkotásait

Megosztás

Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásnak ítélte oda az amerikai filmakadémia a legjobb film Oscar-díját. A vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián Daniel Kwan és Daniel Scheinert filmje tizenegy jelölésből hét Oscar-díjat nyert el.

A legjobb színésznő Michelle Yeoh lett a Minden, mindenhol, mindenkor-ban nyújtott alakításáért, amivel a malajziai származású színésznő történelmet írt. Ő lett az első ázsiai színésznő, aki ebben a kategóriában díjat kapott, írja a Euronews.

” Az összes kisfiú és kislány számára, akik ott vannak, és néznek ma este. Ez a remény és a lehetőségek jelzőfénye. Ez a bizonyíték arra, hogy az álmok – álmodj nagyot – és az álmok valóra válnak. És hölgyeim, ne hagyják, hogy bárki is azt mondja, hogy már túl vannak a fénykorukon. Soha ne adjátok fel!” – mondta a hatvanéves színésznő.

Michelle Yeoh, a legjobb színésznőnek járó szoborral (Getty Images)

A legjobb férfi főszereplőnek járó arany szobrocskát Brendan Fraser vihette haza a Bálna című filmért, amiben egy 270 kilós középiskolai angol tanárt alakít, aki tinédzser lányával próbálja rendbehozni a kapcsolatát.

Az est másik nagy nyertese a Nyugaton a helyzet változatlan. A 9 Oscar-díjra jelölt első-világháborús német film összesen négy kategóriában nyert. Elvitte a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjat is.

Miskolcon is megnézhetjük az Oscar-díjas filmeket, például a Bálnát csütörtökön a Művészetek Házában vetítik.

A Nyugaton a helyzet változatlan egy fiatal német katona lebilincselő történetét meséli el az I. világháború nyugati frontján. Paul és társai a saját bőrükön tapasztalják meg, hogyan változik a háború kezdeti eufóriája kétségbeeséssé és félelemmé, miközben a saját és társaik életéért küzdenek a lövészárkokban. Az alkotás a Netflix kínálatában már elérhető.

A Minden, mindenhol, mindenkor című filmet már tavaly áprilisban bemutatták a hazai mozik. A történet egy megállíthatatlan fenyegetésről szól, amely készül elsöpörni az összes multiverzumot… de talán nincs minden veszve. A létezésünket fenyegető sötétségnek ugyanis van valaki, aki képes útját állni: egy középkorú, kínai bevándorló, Evelyn (Michelle Yeoh). A bökkenő csak az, hogy a mosodatulajdonosnak jelenleg nincs ideje ilyen apróságokon aggódni, mivel azzal van elfoglalva, hogy időre befejezze az éves adóbevallását.

Kiemelt kép: Lady Gaga visszanéz egy fotósra, aki a show előtt elesett a pezsgőszínű vörös szőnyegen. Az énekesnő visszament, hogy felsegítse a férfit. (Fotó: Mario Anzuoni/Reuters)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek