Folytatódik Valentin-napi játékunk, továbbra is várjuk a jelentkezéseket

Megosztás

Januárban elindult Valentin-napi játékunk, ahol keressük Borsod-Abaúj-Zemplén megye legszerelmesebb párját. Lehetnek évek óta boldog házasok, az sem baj, ha még csak pár hónapja ismerik egymást, csak egy valami számít: a szerelem. Az érzés, ami annyira feltölt, hogy legszívesebben világgá kürtölnénk és olyan erővel ruházza fel a halandót, akár egy csodás harcost, aki bármire képes. 

Most mindenkinek lehetősége van megmutatni, hogy ki a szíve választottja! Máris van néhány bátor jelentkezőnk, de továbbra is várjuk a rózsaszín köd hátán úszó Borsod megyei párokat. A nyertes egy wellness hétvégével ünnepelheti a közelgő Valentin-napot.

Jelentkezni egy közös fényképpel, és a lakóhely megjelölésével 2023. február 10-ig a következő e-mail címen lehet: [email protected]. Mindemellett rövid bemutatkozásban mindenkinek meg kell írnia, hogyan ismerkedett meg a párjával, illetve mi volt eddigi közös életük legromantikusabb, vagy éppen legviccesebb élménye.

A beérkezett fényképeket közzétesszük Facebook-oldalunkon, és amelyik páros a legtöbb szavazatot (lájkot) kapja, eltölthet egy romantikus wellness hétvégét egy mesés szállodában a Panoráma Hotel Noszvaj*** jóvoltából.

Játékszabályok:

A játékban azok a párok vehetnek részt, amelyeknek legalább az egyik tagja igazolható módon BAZ megyei lakcímmel rendelkezik. A nyeremény nem átruházható és készpénzre nem váltható. A játék a hatályos szabályok betartásával történik. A jelentkezés a játékszabályzat automatikus elfogadását jelenti.

Kapcsolódó cikkek