Megbírságolhatják a feleslegesen ködlámpázó sofőröket

Megosztás

Sok autós társunkat idegesíti, amikor indokolatlanul használja valaki az igen erős ködlámpáit a forgalomban. A pénztárcája bánhatja.

A látási viszonyok döntik el, hogy a ködfényszóró, illetve a hátsó ködlámpa mikor és mire használható. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy az első ködfényszóró köd, hóesés, felhőszakadás, esetleg porfelhő esetén az úttest megvilágítását javítja – mondta az Inforádiónak Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti főosztályvezetője. A hátsó ködlámpa pedig arra való, hogy sűrű köd esetén az előttünk lévő járművet jobban észlelhetővé tegye – ezért az első ködlámpákkal szemben – ez kötelező az autókon.

A KRESZ egy másik szabályt is megfogalmaz a fényszórókkal kapcsolatban: a távolsági fényszóró vagy a tompított fényszóró mellett vagy helyett is használható a ködfényszóró. Ez esetben teljes értékű világító berendezésnek számít a korlátozott látási viszonyok között.

A ködfényszórók használatát ellenőrizheti a rendőrség, és megbüntetheti azokat, akik nem megengedett helyen és időben alkalmazzák. Ez a közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértésének számít, és helyszíni vagy szabálysértési eljárásban lehet bírságolni érte.

Kapcsolódó cikkek