Az Alkotmánybíróság elé kerülhet a szociális törvény módosítása

Megosztás

Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a szociális törvény javasolt módosítása miatt – jelentette be a párt képviselője vasárnapi, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Bakos Bernadett úgy fogalmazott, a kormány az indítvánnyal azt mondja ki, hogy a saját szociális biztonságáért elsősorban az egyén a felelős, utána következik a családja, aztán az önkormányzatok, majd a civil szervezetek és csak legvégül az állam. A kabinet ezzel azt üzeni, hogy nem tud és nem is akar segíteni a rászorulókon a jelenlegi helyzetben, egy szociális és energiaválság idején – figyelmeztetett a politikus.

Az LMP elvi szinten sem ért egyet azzal, hogy a kormány folyamatosan a rászorulókat hibáztatja a helyzetük miatt, és a saját felelősségét vagy a társadalmi struktúra hatását eltagadja – mondta a képviselő.

Kapcsolódó cikkek