Fidesz-közeli tulajdonoshoz kerülhet az alsózsolcai szélerőmű

Megosztás

Szerkesztőségünk arról szerzett információkat, hogy a két éve leállított Cervantes szélerőmű tulajdonviszonyai rövidesen megváltoznak. Az építtető nemrégiben azt nyilatkozta, hogy megunta a tarthatatlan helyzetet, és miután hosszú ideje nem volt képes megfelelő átvételi árat elérni az áramszolgáltatónál, engedett a nyomásnak, és eladja a 105 méter magas szerkezetet.

Nagy Zoltán saját tőkéből finanszírozva építtette meg a magányos erőművet a kavicsbányája mellett, majd 2006-tól 14 éven át üzemeltette azt. Ebben az időszakban kötelező átvételi tarifával értékesíthette azt az árammennyiséget, amelyet megtermelt, így lehetősége volt, hogy megtérüljön a beruházása. A megújuló energia azonban ezt követően már nem kellett a magyar állam tulajdonában álló vállalatnak, illetve olyan alacsony árat kínáltak az eladónak, amelyből az éves szervizköltség már nem volt finanszírozható.

Ez konkrétan 12 forint/kWh tarifát jelentett volna a korábbi 32 helyett, amely veszteséget jelentett volna a Cervantest tulajdonló cégnek, így nem maradt más választás, mint a 44 méteres lapátok leállítása. 

Mint ismert, az utóbbi években a példátlanul szigorú hazai szabályozás miatt nem is épülhettek újabb szélerőművek, holott a hazai szerkezetek kihasználtsága (kapacitásfaktora) 2011 és 2018 között meghaladta az EU átlagát.

A kormány illetékesei rendszeresen arról beszéltek, miszerint a Kárpár-medencében semmi esélye ilyen szerkezeteket nyereségesen üzemeltetni. Maga Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkár tavaly októberben a Miskolci Egyetemen tartott beszédében bagatellizálta a szélenergia hazai használhatóságát, sőt esztétikai kifogásokat is felhozott. Nem sokkal később a főnöke, Palkovics László miniszter a parlamentben azt az álláspontját fejtette ki, miszerint idehaza csak a Móri-árok az egyetlen szélcsatorna, ahol érdemes lehet ilyen jellegű beruházásokban gondolkodni.

Ezeket az információkat a témában járatos szakmai szervezetek és a tudomány képviselői megcáfolták, ám a kormány továbbra is hajthatatlan, és az újabb paksi atomberuházással kívánja megoldani az áramtermelési problémákat.

A jelenlegi energiahelyzetben mindenesetre a korábbiaknál jobban ösztönözheti a döntéshozókat a kérdés újragondolására. Az is beszédes információ, hogy az alsózsolcai szélerőmű tulajdonosi hátterét ismerő informátorok arról beszélnek: egy hegyaljai polgármester fideszes közbeszerzésekkel foglalkozó fia tett vételi ajánlatot Cervantesre, sőt egy jelentősebb előleget előlegként át is utalt Nagy Zoltán vállalkozásának számlájára. A bennfentesek egyébként 200 millió forint körüli vételárról beszélnek, ami egy új szerkezet felállításának töredéke lenne – már ha az érvényben lévő hazai szabályozás lehetőséget biztosítana rá.

A politikához közel álló szakértők a fentiek ismeretében nem tartják lehetetlennek, hogy rövidesen újra beindul az alsózsolcai szélerőmű, és szinte biztosra vehető, hogy az új tulajdonos képes lesz majd olyan átvételi árat kialkudni, hogy nem veszteséget, hanem nyereséget termel majd a szerzeménye.

CERVANTES – a legnagyobb magyar szélerőmű – The biggest hungarian wind turbine

Az országot járva sok helyen látni szélturbinát, viszont a belsejében még nagyon kevesen jártak. Most megismerkedhetnek hazánk legnagyobb szélerőművével, a Felsőzsolca és Onga térségében lévő Cervantesszel! Jöjjön velem!, Ha tetszett, nézd meg a többi videóm is! Természet, utazás, érdekességek.

AZ LMP AZT ÜZENI A KORMÁNYNAK: NE KORLÁTOZZÁK A SZÉLERŐMŰVEK TELEPÍTÉSÉT MAGYARORSZÁGON!

Az LMP – Magyarország Zöld pártja nemrégiben petíciót indított a szélenergia engedélyezése ügyében. A szervezet így fogalmazott:

„Orbán Viktor szerint a kormányon belül vita van a szélenergiáról. Mutassuk meg, hogy a magyar emberek ennél bölcsebbek és határozottabbak, és azonnal eltörölnének minden szélenergiára vonatkozó tiltást! A kormány 2016-os döntése miatt a magyar települések tizenkét kilométeres környezetében nem lehet új szélerőművet telepíteni, így lényegében nem maradt olyan hely, ahol új szélerőművet hozhattak volna létre. Pedig az energiaválságban mindent meg kell tennünk azért, hogy erősítsük az ország energiafüggetlenségét és minél nagyobb arányban használjunk megújuló energiát. Mi, a petíció aláírói ezért felszólítjuk a kormányt, hogy ne korlátozza a szélerőművek telepítését és haladéktalanul szüntesse meg a megújuló energiákra vonatkozó értelmetlen korlátozásokat!”

Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa munkánkat!

Kapcsolódó cikkek