Bemutatta árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára

Megosztás

Inkább politikai, semmint szakértői a névsor, de a DK politikusa szerint ennek így is kell lennie.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője múlt pénteken jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít, hogy “alternatívát, kiutat mutassanak abból a válsághelyzetből”, amelybe az Orbán-kormány vitte az országot. Hétfőn aztán be is mutatta “árnyékminisztereit” Dobrev, aki azt mondta, ma megélhetési válság van, ide vezetett a 12 éve tartó Fidesz-kormányzás, és a neheze csak ezután jön, ezért “Orbán Viktornak és kormányának buknia kell”, mert a helyzetet “nem a háború, hanem főleg Orbán Viktor okozza” – írja a HVG.hu.

Az árnyékkormányáról hétfőn Dobrev Klára előrebocsátotta, hogy ők nem szakértők, hanem politikusok, és amúgy a brit árnyékkormányt tekintették példának.

Íme a DK árnyékkormányának tagjai, és felelősségi területeik:

Molnár Csaba: kancellária miniszter,
Arató Gergely: kormányprogramért felelős miniszter,
Mustó Géza: belügyminiszter,
Rónai Sándor: külügyminiszter,
Bodnár Zoltán: pénzügyminiszter,
Dávid Ferenc: gazdasági miniszter,
Kordás László: bér- és munkaügyi miniszter,
Gy. Németh Erzsébet: szociális és nyugdíjügyi miniszter,
Komáromi Zoltán: egészségügyi miniszter,
Barkóczi Balázs: oktatási miniszter,
Varju László: energia- és rezsiügyi miniszter,
Oláh Lajos: környezetvédelmi és klímaügyi miniszter,
Vadai Ágnes: honvédelmi miniszter,
Benedek Szilveszter: mezőgazdasági miniszter,
Szaniszló Sándor: önkormányzati miniszter.

Emellett az árnyékkormány szóvivőjének Kálmán Olgát, a vidéki önkormányzatokért felelős főtanácsadónak Szitka Péter kazincbarcikai polgármestert tette meg Dobrev Klára.

(hvg,hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek