Zivatarveszély van érvényben, a jövő hét végén tíz fok alá is hűlhet a levegő

Megosztás


Az ország összes megyéjére kiadták a figyelmeztetést zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent majd, de esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat. Továbbá az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint a hét elején még meleg és jó idő várható, azonban pénteken gyors lehűlés várható.

Hétfőn többnyire napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nem valószínű. Nagy területen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, amelyet főleg a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Kedd hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, kezdetben gomolyfelhős, napos idő várható. A déli óráktól nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik, amely délután, este vastagszik. Általában száraz idő lesz, legfeljebb egy-két helyen fordulhat elő a délutáni, esti óráktól jelentéktelen eső, zápor. A minimumhőmérséklet jobbára 6 és 14 fok között várható. A maximumok jellemzően 20 és 26 fok között alakulnak.

Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, az ország délnyugati harmadán főleg fátyolfelhőkre lehet számítani, másutt sokfelé vastagabb lehet a felhőzet, kisebb körzetekben azért időnként kisüthet a nap. Az ország északi, északkeleti felén helyenként előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 7 és 17, a csúcsérték általában 23 és 29 fok között várható, de északkeleten 19-22, délnyugaton néhol 30 fokot is mérhetnek.

Csütörtökön a napos körzetek, illetve periódusok mellett inkább közepesen vagy erősen felhős idő lesz a jellemző. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Hajnalban a szélvédett, kevésbé felhős részeken ködfoltok képződhetnek. Helyenként megerősödhet a nyugati, majd északnyugati, északi szél. A hajnali 10, 17 fokról többnyire 20 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a tartósabban csapadékos vidékeken hidegebb is lehet.

Szombaton felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban általában 5 és 14, délután többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

Vasárnap több-kevesebb napsütés is valószínű, majd észak felől erősebben megnövekedhet a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megerősödik a nyugati szél. A minimum általában 2 és 10, a maximumhőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

Kapcsolódó cikkek