Halálos tömegbalesetet okozott, kiderült, hogy grúz embercsempész

Megosztás

Tizenöt illegálisan Magyarországra érkező menekültet akart átcsempészni az országon az a grúz férfi, aki hajnalban Bócsa közelében összeütközött egy másik autóval – derült ki a police.hu közleményéből.

A rendőrség kezdetben két halálos áldozatról beszélt, azonban legutóbbi közleményükben már azt írták, a baleset egyik súlyos sérültje a kórházban életét vesztette.

Hajnali két órakor szerettek volna a kiskőrösi rendőrök Tázláron átvizsgálni egy autót, ám a sofőr megállás nélkül, nagy tempóval továbbszáguldott. Az autót vezető férfi az 54-es út kereszteződéséhez érve sem lassított és teljes sebességgel beleszaladt egy Bócsa felől Kecskemét irányába tartó Mercedesnek. A járőr a helyszínre érve már csak az árokba borult, égő autókat találta meg.

A Hyundai sofőrjét a helyszínen elfogták, autójában tizenöt határsértőt szállított.

A menekültek közül ketten bennégtek a Hyundaiban, az autóban utazók közül pedig 12-en kerültek kórházba, egyikük életét vesztette, négyen pedig az egész balesetet megúszták sérülés nélkül. A grúz sofőr ellen embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított nyomozást a rendőrség.

Kapcsolódó cikkek