Néhány hét és 1000 forint lehet a kenyér

Megosztás

A pékek a kenyér és minden más termékük árának emelésére készülnek, mert az alapanyagok mellett az energia is rohamosan drágul. Néhány hét múlva a legolcsóbb kenyér kilója is drágább lesz ezer forintnál, a jobb minőségűek még többe kerülnek majd. A pékségek gazdaságos működését egyre többféle nehézség akadályozza, a versenyt a kisebb cégek nehezen bírják. Közben a kézműves pékségek térhódítása azt mutatja, hogy a vásárlók ízlése megváltozott az utóbbi években, a nagy cégek tömegtermékeit egyre kevesebben keresik.

Mostanában már másodszor emelte fel a liszt árát a szállító – mondta a Szeged melletti, kétezer fős falu, Újszentiván pékmestere a Telex tudósítójának. Három hete 23, azóta újabb 25 százalékkal lett drágább a legfontosabb alapanyag, és még szeptemberre is újabb áremelés várható. Ősztől drágább lesz a többi alapanyag, a margarin, a sajt, a vaj meg a húsáru is, amit a különféle kiflikhez, pizzákhoz és pogácsákhoz használ a pékmester, aki harminc éve dolgozik a szakmájában.

Kovács Attila László korábban alkalmazott volt, de egy hónapja megnyitotta az egyszemélyes kisüzemet és mellette kisboltját, ahol sokféle saját terméket kínál. Minden termékét kovásszal készíti, a tészták nyolcórás érlelés után kerülnek a kemencébe. Csak az üzletében árusít, máshova nem szállít. A sütéshez villamosenergiát használ, amit már eddig is piaci áron kapott, és nem tudja, az áramért mennyivel kell majd többet fizetnie. A fűtése viszont gázzal működik, ami után szintén drágább számlát vár.

A Kispék – ahogyan magát nevezi – „munkanapja” este 10-kor kezdődik, és másnap délután kettőig-háromig tart a sütés. Közben a pultnál két alkalmazott egymást váltva szolgálja ki a vevőket a nyitvatartási időben, hétköznap 5:30-tól 18 óráig. A péknek heti egy pihenőnapja van, ami a szombat délután és a vasárnap este közé esik. A faluban másik pékség nincsen, de több élelmiszerboltban is lehet kenyeret és hasonlókat vásárolni, azaz a vevőkért versenyezni kell, minőséggel és árakkal is. Az első lisztáremelés után a tizedével növelt minden termékénél, de újabb 10-15 százaléknál nem akar nagyobbat emelni, nehogy elriassza a vevőket, bár így a jövedelme csökkenni fog. Az egykilós kovászos parasztkenyér nála most 805 forint.

Jó szakember alig van, a költségek folyamatosan nőnek

A korábbi években előfordult, de az utóbbi időben nem hallott arról, hogy pékséget zártak volna be Csongrád-Csanád megyében – válaszolta a Telex kérdésére Varga Ferenc, a majdnem négyszáz vállalkozót, a szakma teljesítményének 65 százalékát képviselő Magyar Pékszövetség elnökségének tagja. Szerinte a pékségeket sokféle gond sújtja mostanában. Pék szakembert évek óta nagyon nehéz találni: a fiataloknak nem vonzó a pálya, a munka nehéz, nyáron is nagy hőségben kell dolgozni, ráadásul éjszaka, hajnalban és szombat-vasárnap meg ünnepnapokon is műszakba kell menni. Közben az energiakiadásaik nőnek, a szállítási költségek szintén, és mindenféle alapanyag ára is növekszik. Az elmúlt évtizedek során egyre igényesebbek lettek a magyar vásárlók, a jobb minőségű és egészséges termékeket egyre többen keresik, azok előállítása pedig költségesebb.

Varga Ferencnek közepes méretű péksége van, 27 éve kezdte Mórahalmon, azóta fejlesztette és bővítette vállalkozását. Két kisüzeme és három boltja két településen, Mórahalom hatezer fős városában, továbbá a szomszédos, majdnem négyezer lakosú Ásotthalom faluban működik, az utóbbiban főként kézműves termékeket gyártanak. Összesen nyolcvan a dolgozók száma, akik közül 24-en pékek, a többiek pedig boltosok, szállítók, raktárosok és más kisegítők.

Varga két péksége sokféle termékének 80-85 százalékát vidéken értékesíti, főként Csongrád-Csanád megye településein. Napjában többször is szállítanak a falvak-városok üzleteibe, ezért dolgozik sok gépkocsivezető a cégnél. Az üzemanyagköltségek tetemesek. Szegedre az áruiknak csak a bő tizede kerül, miközben a megyeszékhelyen három saját boltja is van, és élelmiszerüzletekbe is visznek kenyeret.

Varga Ferenc elmondta, a béreket azért kellett emelni – eddig is ez volt a legnagyobb arányú tétel a költségeken belül –, hogy a jó szakembereket megtartsa a cég. Mórahalomra most még két pék kellene, de munkaerőt nagyon nehéz találni. A termékek hagyományos módon készülnek, amihez hozzáértő és gyakorlott szakmunkások kellenek. Közben az energia ára feljön a második legnagyobb kiadási tétel szintjére, az alapanyagokra elköltött pénz pedig a folyamatos áremelések ellenére is a harmadik legnagyobb költségtétel marad. A pékségek termékeinek áremelése elkerülhetetlen, erről Varga Ferenc nem szeretne találgatni, de szerinte a legolcsóbb kenyér kilója is mindenhol hamarosan ezer forint felett lesz, és még nem lehet látni, hol állnak meg az árak.

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek