Csárdi: amiről nem beszélt Orbán Viktor Tusványoson | videó

Megosztás

Az embernek az volt az érzése, hogy a valóság helyett mintha a chemtrailről és gyíkemberekről kommunikálna a miniszterelnök Tusnádfürdőn, -– mondta el Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján – pedig súlyos válságban van Magyarország.

Alkalmatlan az ország vezetésére az az ember, aki az országot érintő legégetőbb kérdésekről egyáltalán nem, vagy teljesen a valóságtól elrugaszkodottan szólal meg. Csárdi Antal szerint Orbán Viktornak arról kellett volna beszélnie, hogyan szabadulunk meg Magyarország súlyos energiafüggőségétől, ami ellen 12 év óta semmit nem tett a Fidesz, miközben minden anyagi és politikai eszköz rendelkezésére állt. Mit tesz a kormány a klímaváltozásból fakadó vízhiány ellen. Hogyan kompenzálják a szegényebb rétegek egekbe szökő rezsijét. Lesz-e béremelés a közalkalmazottaknak, akik egy havi bérüket vesztik el a magas infláció miatt és emiatt összeomlás közeli állapotba került a közszféra. Bevezetik-e az 5 ezer forintos klímabérletet, ami óvná az emberek pénztárcáját a megnövekedett üzemanyagáraktól. Vagy miért védi foggal-körömmel Orbán Viktor a multinacionális cégek extraprofitját, elutasítva a globális minimumadó intézményét -fogalmazott a frakcióvezető-helyettes.

Csárdi Antal állítása szerint ezen kérdésekre érvényes válaszokat kellett volna adnia egy felelős miniszterelnöknek, de ez nem történt meg. A frakcióvezető-helyettes közölte, hogy  az LMP petíciókat indított a kérdésekről, hogy az emberek elmondhassák véleményüket azokról a nehézségekről, amik megkeserítik mindennapjaikat.

Az említett petíciókat az alábbi linkeken találják:

klimaberlet.hu

https://alairom.lmp.hu/forms/kozalk-beremelest/

https://alairom.lmp.hu/forms/kata

Kapcsolódó cikkek