Borsod-Abaúj-Zemplén megyében új rendőrfőkapitányt neveztek ki

Megosztás

Kiss Attila leköszönt, helyét a tapasztalt Czinege László veszi át megyénkben.

Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándor július 1-jei hatállyal – az országos rendőr-főkapitány javaslatára – nevezte ki Czinege László rendőr dandártábornokot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének – írja a Minap.

Balogh János országos rendőr-főkapitány az ünnepségen elhangzott beszédében méltatta a leköszönő rendőr-főkapitány, Kiss Attila magas színvonalú munkáját, az általa elért eredményeket. Egyben köszöntötte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság éléről érkező Czinege Lászlót, aki tapasztalt vezetőként érkezik a megye élére.

Kiss Attila az állománygyűlésen elmondta, tíz hónappal ezelőtt oda érkezett vissza, ahonnan elindult, és most oda tart, ahol a Magyar Rendőrség érdekeit is szolgálhatja. A vezérőrnagy megemlítette, hogy az elmúlt időszakban sokat tanult, főleg azt, hogy az összefogással elérhetjük a céljainkat.

Czinege László köszöntőjében azt mondta, elődei olyan utat jelöltek ki, amelyről ő sem akar letérni. A bizalom övezte a kinevezését, éppen ezért ő is bízik kollégáiban, továbbá ismeri a számokat, a megyei statisztikai adatokat, így elmondható, hogy a rendőrök szép eredményeket értek el. A dandártábornok leszögezte még, hogy a közös együttműködéssel, a partnerek támogatásával Borsod-Abaúj-Zemplén megye biztató eredményei megőrizhetők és javíthatók.

Az állománygyűlésen városi és megyei vezetők – mások mellett Veres Pál polgármester, országgyűlési képviselők, és Alakszai Zoltán megyei kormánymegbízott – is jelen volt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts